A cím téves, ugyanis ez valójában Mrs. Myrtleberry diósültje Celia Brooks Brown: World Vegetarian Classics c. könyvéből (húúú, de jó lenne megszerezni ezt a könyvet! :)). Akkor mégis miért hívom Anna diósültjének? Vegasztrománia, vagyis Anna vegasztrománia hónapot hirdetett tavaly év végén, ahova természetesen vegetáriánus receptekkel lehetett jelentkezni. Rövidre zárva a sztorit, a nyeremény egy két főre szóló vacsora volt Annánál, amit megnyertem! Nagyon vártam már a találkozást vele és a vacsorát is. Anna lenyűgözött… finomabbnál finomabb ételeket készített nekünk, négy fogást… annyit ettünk, hogy hazáig gurultunk. A főétel pedig ez a diósült volt krumplipürével, édesburgonya pürével, balzsamecetes sült lila hagymával és salátával.
Egyetlen apróságot változtattam csak a receptem, adtam hozzá fokhagymát, mert imádom és nem hagyhattam ki ebből a fenséges ételből sem. Muszáj elkészítenetek, mert annyira ízletes és finom. Ha heti nem is, de havi rendszerességgel fog nálunk szerepelni az étlapon. 🙂
Diósült
Hozzávalók 4-6 személyre:
– 250 g dió, mandula, kesudió, törökmogyoró, szezámmag vegyesen
– 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
– 2-3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 2 evőkanál őrölt lenmag
– 5 evőkanál víz
– 400 g hámozott paradicsom (1 db konzerv), lecsepegtetve
– 1 evőkanál friss petrezselyem, felaprítva
– 1 teáskanál friss kakukkfű, felaprítva
– 2 teáskanál friss zsálya, felaprítva
– 1/2 teáskanál friss menta, felaprítva
– 1 teáskanál friss citromlé
– 1 teáskanál mustár
– só, bors
– egy kevés kókuszzsír/olívaolaj a forma kikenéséhez
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A 20-22 cm átmérőjű tortaformát kicsit olajozzuk ki, hogy a sütőpapír tapadjon hozzá. (Jobb kerek formában sütni, mint például őzgerinc formában, mert abban nem tud átsülni rendesen és májkrém szerű lesz az állaga.) Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és tegyük félre 5 percre, amíg zselés állagú lesz.
A diót, mandulát, kesudiót és a törökmogyorót száraz serpenyőben pirítsuk néhány percig. Ha kihűltek, robotgépben daráljuk durvára, majd öntsük bele egy tálba. Adjuk hozzá a felaprított zöld fűszereket, a vöröshagymát, fokhagymát, a durvára vágott, lecsöpögtetett paradicsomokat, a vizes lenmagkeveréket, a szezámmagot, a mustárt és a citromlevet. Jól keverjük össze és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Öntsük a masszát a tortaformába, egyengessük el és süssük 180 fokon 40-50 percig, amíg a teteje aranybarna lesz.
Én spenótos krumplipürével és salátával tálaltam. Mondanom sem kell… mennyei volt! 🙂
OK, dear Zita, I tried translating this one and it just didn’t work. I still don’t know what this is! 🙂 It looks lovely though. 🙂
Mrs. Myrtleberry’s roast
(The recipe comes from one of Celia Brooks Brown’s book: World Vegetarian Classics.)
Ingredients (serves 4-6)
– 250 g mixed nuts – walnuts, almonds, cashews, hazelnuts and sesame seeds
– 1 onion, chopped
– 1 clove of garlic, chopped
– 2 organic eggs
– 400 g (1 can) peeled tomatoes, drained
– 150 g cheddar cheese, grated
– 1 tablespoon fresh parsely, finely chopped
– 1 teaspoon thyme, finely chopped
– 2 teaspoons fresh sage, finely chopped
– 1/2 teaspoon fresh mint, finely chopped
– 1 teaspoon fresh lemon juice
– 1 teaspoon mustard
– salt, pepper
– butter
Preheat the oven to 180C (350F). Grease a round form (diameter 20-22 cm) with butter, line with parchment paper then grease the paper also with butter.
Place the nuts (except sesame seeds) in a dry frying pan over medium heat. Toast, stirring gently, until golden and fragrant. Remove to a bowl and leave to cool. Whiz in a food processor until very finely chopped; the mixture should still be loose, not a purée.
In a large bowl, combine the groundnuts with the onion, garlic, herbs, tomatoes, sesame seeds, cheese, eggs, lemon juice and seasoning with salt and pepper. Mix thoroughly. Pour the mixture into the form and bake for 40-50 minutes on 180C (350F) until firm and golden brown.
atya eg, milyen ehes lettem… Na es hordanom kene az olvasoszemuvegem! eloszor diossutinek olvastam a cimet… barmilyen formaban elfogadnam…
Sikerült már megszerezned a könyvet? A kedvencem! Engem minden alkalommal lenyügöz, mikor belelapozok!
Igen, megvan már! Apukám megtalálta egy antikváriumban magyarul!
Hát ez isteni, én is spenótos krumplipürével, plusz fűszeres sült céklával készítettem!
Nagyon jól hangzik a menüd!
Zizi en nem vagyok híve sem a rendes sem a vegan sajtnak. El lehet kesziteni ezek nélkül is?
Igen, totál működik sajt nélkül is, én is többnyire anélkül szoktam készíteni!
Szia Zizi!
Milyen mogyorót szoktál ehhez használni? Most írom a bevásárló listámat. 🙂
Köszönöm! Szép Estét!
Javítottam a bejegyzést… nálam a mogyoró mindig törökmogyorót jelent, de tudom, hogy sokaknál a mogyoró földimogyorót jelent! Szóval a recepthez törökmogyorót használok.
Kedves Zita!
Sajnos nem kaptam a boltban mentát, illetve a többi zöldfűszerből is csak szárítottat. A recept nyilván így is elkészíthető, de kell-e többet, vagy kevesebbet használnom a megadottakból? Illetve földimogyoróval is működhet? 🙂 Előre is köszönöm a válaszod!
Kellemes ünnepeket!
Milyen robotgéped van? Nekem még soha nem volt olyan, ami a diót/mogyorót vitte volna, de nagyon vágyom egyre!
Szia Judit!
A blogom GYIK részében olvashatsz az általam használt robotgépről: https://www.zizikalandjai.com/gyakran-ismetelt-kerdesek. Philipset használok már évek óta. Fontos, hogy ha sokat használnál ilyen készüléket a konyhában, akkor legalább 1000 wattosat vegyél, azzal már könnyen lehet készíteni magvajakat, nyers tortákat. Egyébként pont most tesztelek egy Tefal készüléket is, fogok róla írni a blogon, mert nagyon tetszik és ez nagyon gyorsan készít magokból magvajat (néhány perc alatt)!
Szia Zizi!
A sajt elhagyható? Nekem a vegán sajtok nem ízlenek és az összetételük sem szimpi. Vagy esetleg növényi tejszín + sörélesztőpehely? Az íz vagy az állag miatt kell?
Igen, elhagyható a sajt (vegán is) és nem kell semmivel sem helyettesíteni.
A Violife sajtokat próbáltad már? Van belőlük nagyon finom!
Szia!
Idén ezt tervezem elkészíteni. 18 centis formában is működik, picit több sütési idővel? Illetve hogyha kicsit darabolva pirítom a magvakat, elviheti-e egy botmixer aprító-tartozéka.
Nagyon köszönöm, ha válaszolsz. 🙂
Szia Vera!
Igen, a 18 cm-es formában tovább kell sütni biztosan.
Nagyon aprítsd fel a magvakat és ha egy profi botmixered van, akkor talán az még jobban fel fogja aprítani. Nem tudom biztosan, mert még soha nem aprítottam magokat botmixerrel.
Jó készülődést az ünnpekre!
Zita
Szia, ennek keménynek v puhának kell lennie?
Szia!
Az állaga a kemény és a puha között van. Szelhetőnek kell lennie, szóval olyasmi, mint egy torta állaga… tudsz belőle vágni egy szeletet!
Zita