A Lycabettus dombjáról lesétálva elindultunk a Syntagma tér felé. Athén utcái tele vannak narancsfákkal. Mit csinál a gyanútlan utazó? Szüretel… 🙂 Épp, amikor leszakítottunk egyet a fáról, egy angolul jól beszélő görög férfi kiabált oda hozzánk, hogy nehogy megegyük, mert ez nem jó ízű, keserű és inkább csak díszíti a várost (mint mondjuk nálunk a vadalmafa). A héját lehet kandírozni, de a gyümölcs nem jó ízű. Na ezt is megtudtuk. Viszont citromfát találtunk, igaz csak egyet-kettőt, annak a termései „valóságosnak” tűntek.
A parlament mellett belefutottunk egy tüntetésbe. Nem értettük, hogy miért tüntetnek, de az feltűnt, hogy a rendőrökön kívül, a tömeg nagy része nyugdíjas korosztályú. Megkérdeztünk egy nőt és kiderült, hogy tényleg a nyugdíjak miatt tüntetnek, mert csökkentette a kormány. Athénben egyébként szinte minden napra jut egy sztrájk vagy tüntetés.
Ha már a parlamentnél jártunk, újra megnéztük az őrség vicces menetelését, bemutatóját. Nekem nagyon bejött a pamutbojtos cipőjük. Az útikönyvből megtudtuk, hogy egy órán keresztül csinálják ezt a mókát, aztán váltják őket. Februári 20 fokban ez még elviselhető, de mi lehet nyáron velük, amikor 40 fok van, hétágra süt a nap, nincs árnyék? Szegények izzadhatnak a harisnyában, hosszú ujjú kabátban.
Irány az Akropolisz
A parlamenttől néhány perces sétával elérhető Hadrianus Kapuja, amely közvetlen az Olümpiai Zeusz Temploma mellett található. A diadalíven áttekintve a fellegvárat láthatjuk egy másik szögből. Néhány fotót készítettünk, majd úgy döntöttünk felmegyünk az Akropoliszhoz. Néhány perces sétával elérhető a bejárat, ahol megvettük a jegyeket. 12 euróba kerül a felnőtt jegy, 4 napig érvényes és még az alábbi helyszínekre tudunk bejutni vele: Ancient (Ókori) Agora, Dionüszosz Színház, Roman (Római) Agora, Kerameikos (ókori temető), Olümpiai Zeusz Templom, Hadrianus Könyvtár. Ezekre a helyekre egyébként vasárnaponként ingyenes a belépés.
Az Akropolisz az ókorból származó épületegyüttes – amely már a Világörökség része – és időszámításunk előtt az 5. században kezdődtek meg azok a munkálatok, amelyek az Akropoliszt fellegvárrá változtatták. A népgyűlés Periklészt választotta a tervezett építkezések vezetőjének, valamennyi munka intézőjének és felügyelőjének, a művészi kivitelezés irányítója pedig Pheidiasz lett. Az Akropolisz leghíresebb épületei a Parthenon (Pallasz Athéné temploma), Niké temploma (a győzelem istennőjének szentélye), Propülaia (bejárati kapu) és Erechteion (a fellegvár kultusztemploma).
Itt újra belefutottunk abba az amerikai családba, akikkel előző nap együtt vacsoráztunk. Kicsi a világ – konstatáljuk megint. A kilátás csodálatos, láttuk a Lycabettus dombot, ahonnan néhány órával korábban az Akropoliszban gyönyörködtünk. Leültünk egy kicsit, élveztük a napsütést és azon elmélkedtünk, hogy a világörökségnek ezen része milyen iszonyat régen került ide és még mindig itt áll… vajon napjaink épületeiből mennyiben fognak a turisták gyönyörködni 2500 év múlva.
Lenti részen Dionüszosz Színház, a háttérben pedig az Olümpiai Zeusz Templom
Jobbra a távolban Lycabettus dombja
Érzékeny búcsút vettünk az Akropolisztól, bár látni fogjuk még néhány napon keresztül. Irány a közelben lévő Areopagus domb… innen ugyancsak gyönyörű a kilátás és a rálátás az Ancient (Ókori) Agorara. Közben elkezdett jelezni a gyomrunk, hogy ideje lenne valami energiát bevinni a testünkbe, különben nem fogjuk tovább bírni a város felfedezését. Gyorsan beiktattuk még az agora romjai közötti sétát, majd a Lonely Planet útikönyvből kinéztük, hogy hol fogjuk teletömni a pocinkat.
A tavernánkhoz a Monastiraki bolhapiacon vezet át az út. A piacon délutáni szieszta volt, kártyáztak az eladók, néhányan bútort javítottak. Eladó az egész világ, vagyis minden kapható az antik étkészlettől, a rusztikus evőeszközökig, székekig, festményekig, fotókig minden fellelhető és megvehető. Kopp-kopp… igen, ezek már a szemeink… az éhségtől kopogtak. Még néhány perc és végre befordultunk a mi utcánkba… megláttuk a Nikitast. A környék legnépszerűbb helye lehet, mert máshol üresek a teraszok, itt meg tele volt a hely… tényleg csak két percet kellett várnunk, felszabadult egy asztal és mi le is csaptunk rá. „Mindent szeretnénk és azonnal” – mondtuk a pincérnőnek, Sofianak. „Egy kicsit ebből, egy kicsit abból, mert nagyon éhesek vagyunk!”. Az asztalunkat letisztították, rátettek egy nagy barna papírt, kancsóban vizet kaptunk, meg néhány szelet fűszeres, pirított kenyeret. Pár perc múlva az ételek is megérkeztek: görög saláta, szőlőlevélbe csomagolt szaftos rizs, sültkrumpli, tzatziki, párolt brokkoli citrommal, túróhoz hasonlító sajt… és igen, egy kis darabka hús is I.-nek (meg akarta kóstolni). Szemet gyönyörködtető, nyálcsorgató smörgåsbord. Csináltunk néhány fotót, aztán neki is álltunk. Falatról falatra élveztük az ízeket, csipegettünk ebből és abból is… közben a pincérek pörögtek, az asztaloknál cserélődtek az emberek (görögök és külföldiek egyaránt), gyors volt a kiszolgálás, finom minden.
Az egész ebédért 25 eurót fizettünk (a számlát már az ételek tálalásakor kihozták egy kis pohárkában lefelé fordítva, hogy a szél ne fújja el). Megérte… eldöntöttük, hogy ide még visszatérünk. A taverna egyébként Psyrri városrészben található (Agion Anargyron 19, Monastiraki metro megállónál kell leszállni, ha tömegközlekedünk) és déltől este hatig van nyitva.
Jamie Oliver nyomában
Rövid séta következik, majd célba vettünk egy kis fűszerboltot, az Elixir-t, ahol Jamie Oliver is járt már. Éppen ezért mentünk oda. 🙂 Láttam ugyanis Jamie-nek a „Jamie does” című sorozatából az athéni részt, kinyomoztam az üzlet címét (hála Patríciának!) és felírtam a kötelező látnivalók közé. Izgatottan léptem be… ámultam és bámtam a sok-sok szárított fűszer, ízesített fűszersó, lekvár, olívaolaj, szappanok láttán. Majd in medias res a közepébe vágtam és rákérdeztem: „Ugye ez az az üzlet, ahol Jamie Oliver is járt?” – mosolyogtak és mondták, hogy igen. Szárított vadmentát (plusz mediterrán fűszersót) vettünk, ahogy Jamie is. 🙂 Kiléptünk az üzletből, készítettünk még néhány fotót, majd boldogan távoztunk. Én legalábbis boldogan… számomra ez ugyanis hatalmas élmény volt!
Naplemente és a romantikus kávézó
I. szeretett volna naplementében készült képeket készíteni az Akropoliszról, ezért a Pnyx domb felé vettük az irányt. Az idő hűvössé vált, erősen fújt a szél, a lemenő nap sugarai már alig melegítettek. A sárga fényekben pompázó Akropolisz csodás volt, örökre a szívünkbe zártuk. A hűvös idő miatt valami melegre vágytunk. Kinéztünk az útikönyvből egy kávézót az Akropolisz lábánál… útban a hely felé azonban betértünk egy romantikus kávézóba-bisztróba, a Yiasemi-be. A kandalló mellé heveredtünk le, forró csokit és házi sütiket rendeltünk. A kávézó hangulata lenyűgöző, varázslatos volt, első látásra beleszerettünk… néhány nap múlva már a törzshelyünkként fogjuk emlegetni.
Folyt. köv.!
Még többet Athénról:
Indul a görög aludni
Fekete vezetővel a Lycabettus dombjára
Patrícia mondta
hűűű, szuper a bejegyzés és hát a képek 🙂 ABBAN a tavernában mi is jártunk anno és tényleg nagyon klassz!
Zizi mondta
Köszi Patrícia! 🙂
Borsó meg a héja mondta
részemről az athenosztalgia 🙂
Plaka, tenger, harmincakárhány fok, na meg egy kis melitzanosalata…
klassz lehetett!
Anonymous mondta
szépen írsz, nagyon tetszik. szép napot! János