Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és melegítsük elő a sütőt 175C fokra.
Tegyük egy tálba a kókuszzsírt és a nádcukrot és fakanállal keverjük habosra (a cukor jól olvadjon el). Adjuk hozzá a vaníliát, sót, sütőport, szódabikarbónát és jól keverjük el. Öntsük bele a rizstejet, majd a liszteket és a felaprított csokoládét. Jól keverjük el.
Ha túl száraznak találjuk, adjunk még hozzá néhány evőkanál rizstejet. Jól gyúrmázható, nem ragacsos tésztát kell kapnunk.
Formázzunk golyókat belőle, tegyük a tepsire és ott a tenyerünkkel lapítsuk ki a kekszeket.
Tegyük a sütőbe és süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd egy dobozban tegyük a hűtőbe tálalásig, hogy lehűjenek a fagylalthoz.
Tálalás: egy kekszre tegyünk egy-két evőkanálnyi fagylaltot, nyomkodjuk kicsit szét, majd tegyünk rá egy másik kekszet. Tegyük egy tálban/dobozban a mélyhűtőbe, amíg elkészítjük a többi kekszszendvicset.
Jegyzetek
A tönköly fehérliszt helyett lehet sima búzalisztet vagy teljeskiörlésű (tönköly)lisztet használni. A nádcukor helyett lehet kókuszvirágcukrot használni. A keksz szendvicsek összeállítása előtt vegyük ki a fagylaltot a mélyhűtőből, hogy egy picit megpuhuljon és tudjuk kanalazni.
Recipe by Zizi kalandjai - Valódi ételek, valódi történetek at https://zizikalandjai.com/2019/08/mogyoros-csokolades-fagylalt-keksz-szendvics-laktozmentes-vegan.html