A nyereményjáték lezárult. A nyertes: Tömböly Dóra, emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok!
Aran blogját évek óta követem. A blogjából áradó letisztultság, de egyben színkavalkád, művésziség és nyálcsorgató képek magával ragadóak. Aztán a neten keresztül megismerkedtünk és még az angol blogomra is készített egy vendégbejegyzést. Noha személyesen nem találkoztunk még, nagy vágyam, hogy egyszer részt vehessek egy workshopján. A mostanában Seattleben nyílt stúdiója pedig egyenesen álomszerű.
Amikor kiderült, hogy szakácskönyvet ír, egyből tudtam, hogy olyan gyönyörű lesz, mint a blogja. Miss Fortuna és Jézuska is olvastak a gondolataimban, így két példányra is szert tettem még tavaly… aztán idáig vártam, hogy végre valaki megnyerhesse egy játék keretében. 🙂
A Small Plates & Sweet Treats egy gluténmentes szakácskönyv, amely a négy évszakot körbejárva mutat be sós és édes recepteket, valamint Aran emlékeit gyerekkorából. A receptek izgalmasak és többségében vegák is, a képek csodásak, a grafika pedig fantasztikus miliőt alkot, keretbe foglalja a négy évszakot. Olyan könyv, amelyet érdemes csak úgy lapozgatni egy hideg estén egy meleg takaró alá bújva a kanapén és valami meleg italt szürcsölgetve. Én néhány óra alatt kiolvastam az egészet!
Pár receptet már kipróbáltam a könyvből. Engem főleg a sütemények érdekelnek, ugyanis nincsen sok tapasztalatom gluténmentes sütés terén, szóval gyakorlásnak is kiváló, aki szeretné jobban beleásni magát a témába.
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Nyeremény: egy darab Small Plates & Sweet Treats szakácskönyvet nyer egy szerencsés (a könyv angol nyelvű)!
Menjetek fel Aran blogjára és írjátok meg ide kommentben, hogy melyik receptjét készítenétek el szívesen. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+5, +2, +2) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a zöld “I commented!” kockára (ez a lépés kötelező, a többi szabadon választható, plusz pontokat kaptok értük és még nagyobb eséllyel indultok a nyereményért); ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Zizi kalandjai Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a zöld “I’m a Fan!”-re. És még egy plusz pontért lehet követni a Zizi kalandjait Twitteren.
Szabályok: 2013. december 20-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 21-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen átveheti Budapesten vagy postázom magyarországi címre.
Szunai Dóra mondta
Red kuri squash, apple and quinoa crumble
Gaba mondta
Ezt a kókusztejes édeskömény-póréhgyma krémlevest homárral szívesen kipróbálnám: http://www.cannellevanille.com/gluten-free/thinking-about-christmas-a-lobster-and-fennel-stew/
Gaba legfrissebb bejegyzése: Halak, vizek, halászat Magyarországon XII. – A vejsze
Brigitta mondta
A cranberry and pistachio bundt cake a kedvenc.
Öllös Hanna mondta
Legszivesebben a csokis-gesztenyés tortát csinálnám meg..mmmm, mennyei lehet 🙂
molnár kata mondta
úúú én az apple and strawberry crumb cake-et próbálnám ki szívesen, kár, hogy várni kell vele a következő eperszezonig.. mennyeinek tűnik
Patricia mondta
Azt hiszem, a narancsos-édesköményes rizottót szeretném az ünnepi asztalra varázsolni. 🙂 http://www.cannellevanille.com/gluten-free/days-of-blood-oranges-and-fennel/
Zsófi mondta
A Heirloom Tomato, Rice and Almond Tart- ot izginek találom, meg is fogom csinálni 🙂
Agnes mondta
A Spring vegetable tart receptet fogom kipróbálni tavasszal. 🙂
I.Zsófi mondta
Őszi-téli, sós-körtés-sajtos tart:
http://www.cannellevanille.com/small-plates-and-sweet-treats/swiss-chard-pear-and-gruyere-tart-a-savory-small-plate/
Bea mondta
A quinoa salad full of spring! Tavasszal mindenképpen! És már iszonyat régóta szeretném ezt a könyvet a gyönyörű fotók miatt is!
Bea legfrissebb bejegyzése: Kókuszos fagylaltszendvics gyömbéres kekszben, epres öntettel – fagylaltot Karácsonyra
Viki mondta
Bármelyiket, pl. ezt:
http://www.cannellevanille.com/small-plates-and-sweet-treats/swiss-chard-pear-and-gruyere-tart-a-savory-small-plate/
Vagy ezt a hajdinás receptet:
http://www.cannellevanille.com/gluten-free/creamy-spring-buckwheat-chocolate-and-chestnut-pudding-cakes-and-thinking-about-japan/
Csilla mondta
Beetroot Tart Tatin, bar nem megszokott karacsonyi menu resze, de vegre talan lesz idom kiprobalni!
Henger Nikolett mondta
Chocolate, hazelnut and coconut mousse cakes. Annyira szépek és biztos, hogy finomak is 🙂
levendula mondta
Az áfonyás pisztáciás kuglófot felvettem az elkészítendő karácsonyi sütik listájára….
Kiss Noémi mondta
Azt hiszem jól jönne most egy kis vitamin 🙂 http://www.cannellevanille.com/gluten-free/a-healthful-winter-salad/
Tömböly Dóra mondta
A quinoa pudingot mindenkeppen ki kell probalnom!
Panka mondta
a chocolate chestnut cake! Bár az én átdolgozásom sem rossz 😉
Németh Sarolta mondta
mézes, zsályás, fokhagymás sült répa! avagy:
Roasted carrots with honey, sage and garlic
Csaba mondta
Nálam most a Forelle pear, chocolate and pistachio tartlets a nyertes. 🙂
http://www.cannellevanille.com/gluten-free/forelle-pear-chocolate-and-pistachio-tartlets/
Imola mondta
Hú, annyi receptjét elmentettem már, de ezt (és még jó párat) még nem készítettem el:
http://www.cannellevanille.com/gluten-free/the-manuscript-and-the-scones-that-will-take-us-home/
Eszti mondta
Aztaaa! Én is imádom Aran-t! A „Swiss chard, pear and gruyere tart”-ot szívesen kipróbálnám, a mini vagy a nagy változatát egyaránt! 🙂
Kriszta mondta
Most a granola, de a levesek is nagyon inspirálóak.
Zsuzsi mondta
húú, ez a sütőtökös-quinoás-mogyorós gnocchi most nagyon…! :)) http://www.cannellevanille.com/gluten-free/pumpkin-quinoa-and-hazelnut-gnocchi-and-some-chocolate-pot-de-creme/
Szappanbubi mondta
Nagyon szívesen kipróbálnám a Csoki, pisztácia és körte tortácskát és a Spárgás porcsin levest !
köszönöm!
Linda mondta
A zucchini bread a nyerő. 🙂