A nyereményjáték lezárult! A nyertes: Ajtay-Hegedűs Hajnalka emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok!
Nem is tudom hol találkoztam először Sára munkáival, de valahol az interneten futottam bele és valami hasonló fotóba, mint, amit a második képen láttok, sok-sok növényekkel festett pasztell színű sokaság volt a fotón és egyből arra gondoltam, hogy én mindegyikből szeretnék egyet, mert az ilyen színes dolgokra csak egyszerűen jó ránézni. Engem legalábbis nagyon felvidít egy ilyen kép. Egyből írtam is Sárának, hogy lenyűgöznek a munkái, imádom a csodaszép színeket, amelyeket elővarázsol!
Igen, elővarázsol, mégpedig növényekből, festőnövényekből. Nagyon érdekes és kreatív a munkája, amelyet most ebből az interjúból megismerhettek. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Sárával készített interjúmat. Nyereményjáték pedig az interjú után!
Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol?
Hajgató Sára vagyok, textilekkel, azon belül is festőnövényekkel színezett anyagokkal foglalkozom, ruhákat illetve kiegészítőket készítek azokból az anyagokból, amiket megfestek.
Hogyan jött az ötlet, hogy növényekkel kezdjél festeni textileket?
Évekig volt egy ékszermárkám, azonban az idők múlásával egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a textilek és fonalak természetesebb megszínezése, elkezdtem utánajárni, kisérletezni, és megnyílt előttem a festőnövények csodás világa. Nagyobb rálátást szerettem volna a munkámban felhasznált alapanyagok eredetére és a magam módján szerettem volna tenni egy keveset a környezetterhelés csökkentéséért.
Mely növények a legalkalmasabbak arra, hogy fessünk velük?
Rengeteg növénynek van színezőpotenciálja azonban ezen belül van egy szűkebb csoportja a hagyományos festőnövényeknek, amelyek igazán időtálló, szép színeket eredményeznek. Az európai kultúrkörben a három ún. „nagy festőnövény” a festőcsülleng, a festőrezeda és a festőbuzér, színkeveréssel ebből a három alapfestékből temérdek gyönyörű árnyalatot hozhatunk létre. A növény megválasztása mellett a festendő alapanyag és a textil előkezelése is meghatározza a színeredményt.
Melyik volt a legkülönlegesebb növény, amit használtál textilfestésre vagy az a növény, amelyiken meglepődtél, hogy milyen csodás színt lehet kihozni belőle?
Igazán különleges élmény indigóval festeni, a folyamat maga is merőben eltér a többi festőnövénnyel való munkától, ezért ezt kimondottan szeretem. Festettem már elhervadt esküvői csokorral is textilt, ez is egy szép, és különleges módja volt a „Nagy Nap” megörökítésének.
Honnan szerzed be a festéshez használandó növényeket (vadon gyűjtés, lehet kapni boltban, online, külföldről)?
Sok növényt gyűjtök, szerencsére jópár inváziós faj, például a kanadai aranyvessző remek festőalapanyag, így nem kell visszafognom magam. 🙂 Van néhány növény, amit kertben termesztek, nagy álmom, ami ha minden igaz a közeljövőben meg is valósul, egy kimondott festőnövény ültetvény és bemutatókert létrehozása. Ezen kívül néhány egzotikus festőnövényt külföldről, európai, méltányos kereskedésekből szerezek be, és számos konyhai hulladék is alkalmas textilszínezésre.
Milyen anyagokat festesz be ezekkel a növényi festékekkel?
100%-ban természetes szálösszetételű anyagokkal dolgozom, a kedvencem a len.
Milyen termékek készülnek az általad festett anyagokból? Ezeket is teljesen te készíted?
Ruhadarabokat készítek: megkötős ruhát, nadrágszoknyát, felsőket és kabátkákat tartalmaztak az eddigi kollekcióim, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, textil nesszeszert, kendőket, fonott nyakláncokat és karkötőket. Dolgozom egy lakberendezési kollekción, illetve külön öröm, amikor időm engedi, hogy fonalat fessek, amikből szövőszéken szövött kelméket hozok létre.
Mennyire tartósak a növényekkel, természetesen befestett anyagok? Egy ilyen anyagból készült felsőt hogyan lehet mosni, hogy minél tovább megőrizze csodaszép színét?
Egy kicsit gondosabb, tudatosabb kezelést igényelnek a festőnövényekkel színezett holmik – kézimosást, és PH-semleges mosószert javaslok a vásárlóimnak, illetve azt, hogy ne tegyék ki huzamos ideig tűző napsütésnek a darabokat. A megfelelően előkezelt textilen sokáig szép marad a szín, de én nem látok abban sem problémát, ha az ember időről-időre felfrissíti és újrafesti egy-egy kedves ruháját.
Van-e olyan recepted, amely alapján bárki otthon a konyhájában tud például egy színes konyharuhát készíteni?
Eső körben érdemes háztartásban fellelhető alapanyagokkal kísérletezni, ilyen például a hagymahéj, a kurkuma vagy a lilakáposzta. Ezek nem tartoznak a legtartósabb színezőanyagok közé, de azonnali sikerélményt adnak. A textilt érdemes timsóval előpácolni, majd készítünk egy festőlevet, amiben forralás nélkül egy jó órát főzzük a textilt.
Hol érhetők el a termékeid, hol lehet megvásárolni ezeket a színes csodákat?
Van egy bemutatótermünk, a CikkCakk Stúdió amit 3 kedves tervezőtársammal hoztunk létre, itt megtekinthetők a munkáim, illetve szoktam vásározni is, és készül a webshoppal egybekötött honlapom is.
Sára elérhetőségei:
– Botanika Facebook
– Botanika Instagram
– CikkCakk Stúdió Facebook
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény: 1 darab indigóval festett-shibori technikával mintázott vászontáska. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mit szeretnétek egy növénnyel festett csodaszép anyagból készíttetni magatoknak (sál, nyaklánc, szoknya, stb.)!
Szabályok: A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok Sára Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. július 30-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. július 31-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Sára postázza magyarországi címre vagy személyesen átvehető a CikkCakk Stúdióban, Budapesten.
Én egy szoknyát. 🙂 Ment a like is.
Sára facebook oldala kedvelve. Én szívesen készítenék táskát, hátizsákot vagy egy szoknyát, ha tudnék varrni vagy volna varrógépem😉
Mindkettő (insta és fb is) szeretve.:)
Én egy lapszoknyát vagy szoknyanadrágot (az az elől megkötőm, majd hátul is típusút^^) készítenék az anyagból. Bár lehet anyukámra bíznám, kicsit gyorsabban végezne vele.:)
Gyönyörűek a Sára munkái! Én szoknyát szeretnék valamelyik csodás lenanyagból és egy selyemsálat.
Elsőként egy sálat szeretnék, amit biztosan egy festett szoknya követne, mert mindkettő nagyon izgalmas ruhadarab, különösen akkor, ha különleges! 🙂
Immár szem előtt tartom Sára oldalát a Facebookon és az Instagramon is! 😉
Ezek csodaszépek!! Én egy sálat és egy szoknyát készítenék első körben. Gyerekkoromban nagyon élveztem a batikolást, ezt is szívesen kipróbálnám, hogyan működik a nővényekkel/virágokkal festés 🙂
Kedveltem a Botanika FB oldalt (Eszterként)
Stella @ Stellicious Life legfrissebb bejegyzése: Things I’m Afraid to Tell You
Sára Instagram oldalát is like-olotam 🙂
Stella @ Stellicious Life legfrissebb bejegyzése: Things I’m Afraid to Tell You
Én szívesen készítenék belőle nadrágot vagy szoknyát, esetleg egy tavaszi kabátot, ha tudnék varrni, de Sára szerintem gyorsabban végezne vele:)
virtuálisan követve itt is ott is. egy nadrágszoknyát szeretnék, de egy nyakláncnak is örülnék 🙂
Egy csodás nyári blúzt!
Már régóta gyönyörködöm Sára munkáiban, így a lájk ment Facebook-on 🙂
R.
Szoknyát, de az lehet hogy meghaladná a képességeimet. 🙂 Egy karkötővel is boldog lennék.
És természetesen lájkoltam az oldalát és követem az Instán.
Nagyon szépek a színek. Gratulálok Sárának!
Én táskát vagy pénztárcát varrnék belőlük (ha tudnék varrni).
Mindkettő (insta, fb) is jelölve.
Sálat 🙂
Gyönyörűek a megkötős ruhák! 🙂 A Botanika fb. oldal kedvelve. 🙂
Sálat, imádom a sálakat 🙂
Szoknyát 🙂
Oh ha par evvel.korabban olvasom azveskuvpi csokrommal kerek egy kendot <3 Vaszontaskat vagy kendot festenek 🙂 Ment a like 😉 Instan is. Nevnapert nem.jae plusz pont? 😀
Mivel nagyon szeretem a divatos és sok szinû sàlakat ès a tåskàkat először azt készítenek belőle 😊
Szinte bármit, de leginkább hátizsákot és gyapjúfonalakat.
Sára facebook és insta oldalait lájkoltam 😉 és gratulálok, nagyon jó cikk lett!
Én egy blúzt szeretnék, lenből.
Egy légies szoknyát szeretnék 🙂 Instagramon ott a követés, facebookon a like.
azon túl, hogy bárminek, leginkább egy kabátkának örülnék nagyon, azt hiszem.
a facebook oldalt már jó ideje követem, mostmár az instát is 🙂
köszi a lehetőséget
A fonal festes, ami nagyon – nagyon erdekel, illetve egy len agynemuhuzat festese.:) es van meg egy par otletem;)
Jó ideje ismerem Sàra munkáit, sőt, már jártam is nála workshopon. Különleges ez a vilàg! Apró pamutszütyőket festenék, amit megtömnèk a szárított levendulámmal. 🙂
Mivel magamnak varrom a ruháimat,nagyon boldog lennék, ha ilyen szép anyagból készülne ruhám-egy csinos nyári ruha mondjuk 😊
Vagy egy jó adag fonalból kötnék vagy horgolnék magamnak kardigánt…
Lájkoltam Sára facebook oldalát 😉
Egy egyberuhát szeretnék.
Fb és instagram like pipa☺
Botanika már rég kedvelve van ☺️
Egy kabátka nagyon izgalmasan hangzik!
Én megkötős ruhát vagy könnyű nyári felsőt szeretnék. FB oldal lájkolva 🙂
Szooooknyaaaaa!!! 😊
Egy ruhanak orulnek 🙂 Insta kovetve 🙂
szoknyát
Fb like 🙂
Szoknyát,ruhát…bármit:)nagyon tetszik a táska:)
En egy indigo hatizsakot szeretnek! 🙂
Es minden likeolva, kovetve 😉
Ilyen gyönyorű anyagokból bármit készítenék, de elsősorban táskát, hátizsákot, ruhát és függönyt. Sára oldalát a facebookon és az instagrammon már régóta követem 🙂
Elsőként egy sálat szeretnék.:)
Egy csodaszép hosszú szoknyat szeretnék, imádom a pasztell színeket, bármilyen arnyalatban jól mutatnanak egy szoknyan 🙂
Egy abroszt készítenék, ünnepi alkalmakhoz.
Likeoltam az oldalát, és követem Instagramon is! 🙂
Gyönyörű ez a táska.
Sálat szívesen készítenék ilyen szép anyagból, vagy egy táskához illő neszeszert.
Lájkoltam az oldalakat 🙂
Nekem a sálak és a fonott nyakláncok és karkötőktetszenek a legjobban. És persze a nyeremény táska is! 🙂 Az oldalakat lájkoltam 🙂
Egy pisztácia szinű sálat szeretnék. 🙂
sálat szeretnék 😀