Az utóbbi időszak legfinomabb ételét készítettem el néhány napja. Azt hiszem, ez a tésztás étel egy étteremben is megállná a helyét… tényleg. A citromot amúgy is imádom minden formában. Ránézek egyre és melegség tölt el a csodálatos sárga színét látva. Hát nem fantasztikus teremtménye a citrom ennek a bolygónak?
A receptet Ree Drummond weblapján találtam, néhány dolgot azonban módosítottam rajta. A tejszínt zabtejszínre cseréltem, a csirkét cukkinire. Én még tettem bele citromhéjat és fokhagymát is.
Citromkrémes penne pirított cukkini kockákkal
Hozzávalók 4 főre:
– 2 db citrom leve + egynek a héja
– 2 dl zabtejszín
– 100 g pecorino juhsajt, reszelve
– 400 g penne tészta
– 50 g vaj
– kis maréknyi bazsalikom levél
– 1 db kisebb cukkini
– 3 gerezd fokhagyma
– só, bors
– olívaolaj
A tésztát sós vízben megfőzzük al dente (félig roppanós) állagúra, majd leszűrjük és félre tesszük. A cukkinit apró kockákra vágjuk (ha zsenge cukkinit kapunk, hagyjuk rajta a héját is). Egy edényben olívaolajat hevítünk, beledobjuk a felaprított fokhagyma gerezdeket, néhány percig dinszteljük. Majd hozzáadjuk a cukkini kockákat, sózzuk, borsozzuk és 10 perc alatt aranybarnára pirítjuk.
Közben egy lábasban a vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a kifacsart citromok levét és egynek a lereszelt héját, majd a tejszínt is. Közepes lángon melegítve a szószt, hozzáadjuk a reszelt pecorinot is és megvárjuk, amíg a sajt elolvad a szószban. Ha túl hígnak találjuk a szószt, adjunk még hozzá egy kis reszelt sajtot.
A citromkrémes szószt ráöntjük a kifőtt tésztára és megszórjuk a felaprított bazsalikommal, ízesítsük még sóval és frissen őrölt borssal. A tésztát tányérokra szedjük és a tetejére kanalazzuk a pirított cukkini kockákat.
Ha pedig egy kis kikapcsolódásra vágytok, nézzetek át egy tehetséges barátnőm, Évus Ahol a malac nem túr nevű blogjába, ahol meséket publikál, nem csak gyerekeknek.
Felhőlány mondta
Már az étel címe is nagyon jól hangzik, a képeket elnézve viszont… csúcs jóóóóó! :)) Vittem a receptet! 🙂
Zizi mondta
Hajrá! Majd jelezz vissza, ha megfőzted!
Juci mondta
kepzeld, eloszor tok citromos lett. ellenben a maradek jol osszeerett es masnap ebedkor isteni volt
Zizi mondta
Juci,
eléggé citromos ízű, de a sajt kellemessé teszi. Örülök, hogy másnap ebédre már nagyon ízlett! 🙂
Zizi mondta
Roasted zucchini cubes with lemon cream penne
Ingredients (serves 4)
– 3 lemon’s freshly squeezed juice
– 1 lemon’s zest
– 200 ml oat creme
– 100 g grated pecorino
– 400 g penne
– 50 g butter
– small handful of basil, chopped
– 1 zucchini (medium size), diced (don’t peel)
– 3 cloves garlic, chopped
– salt, pepper
– olive oil
In a large pot cook penne in salted, boiling water until al dente. Drain it, set aside and keep warm. In the meantime heat a tablespoon of olive oil in a pan and saute the chopped garlic for a couple of minutes. Then add zucchini, season with salt and pepper and roast until golden brown (about 10 minutes).
In the same pot you used to cook the pasta, melt the butter over medium heat. Add the squeezed lemon juice, zest, pour in the oat creme, whisking it together until combine. When the creme is heated, add the grated pecorino and whisk until the cheese melts. Dump in the cooked penne and stir it around until it’s totally coated. Season with salt and pepper. Sprinkle with the chopped basil. Serve the lemon cream penne into plates, place roasted zucchini on top and enjoy! Yum!
pinkóci mondta
Megcsináltam, és valami isteni! KÖszi a receptet. 🙂
Zizi mondta
Pinkóci!
Örülök, hogy ízlett. Ez nekem is az egyik kedvenc receptem!
Martina mondta
Szia!
Azt szeretném kérdezni, hogy a receptben szereplő juhsajtot lehet másfajta sajttal helyettesíteni? Azért kérdem, mert nagyon érdekel a recept, viszont az említett sajtot még sosem kóstoltam. Köszi előre is a választ 🙂
Zizi mondta
Szia Martina! Igen használhatsz más sajtot is!
Juicy mondta
Szuper recept egy jó kis nyári napra! Vajon lehet vegánosítani? A sajt elhagyható, vagy mit tudnál javasolni helyette a szószba? Vagy valamilyen fűszerrel megbolondítani? Vaj helyet mehet kókuszzsír? Köszönöm!
Zizi mondta
Igen, vaj helyett mehet olívaolaj vagy kókuszzsír. Vegán sajtot lehet rárakni vagy el is hagyható!