2012. május 19-e biztosan beírja magát a történelembe Jamie Oliver globális, az egész világra kiterjedő Food Revolution Napjával. Ezen a napon a világon több tízezer ember vesz részt olyan rendezvényeken, programokon, ahol segítséget és útmutatást kapnak és adnak egymásnak arról, hogy miként lehet megelőzni helyes ételválasztással a táplálkozásunk okozta betegségeket, hogyan lehet egészségesebben főzni, sütni és enni. Ez a nap az otthon főzés örömét hirdeti, amikor barátok, családtagok összejönnek, közösen elkészítenek néhány ételt és együtt elfogyasztják.
Lelkes négy fős csapatunk egy virtuális potluck-ot szervezett erre az eseményre. Összeállítottunk egy menüt, mindenki elkészítette otthon a sajátját, ma pedig virtuálisan megosztjuk veletek ezeknek a finomságoknak a receptjeit.Íme a kis csapatunk és a menü, amit készítettünk:
Anna – Zöldséges quinoa falatok
Réka – Tárkonyos salátaleves
Kriszti – Petrezselymes quinoa saláta
Zita – Vaníliás mézes rebarbara galette
Galette-et már sütöttem korábban és nagyon megszerettem, mert könnyű elkészíteni. Vihetjük magunkkal vendégségbe vagy akár egy piknikre is. Tésztája teljeskiörlésű tönkölylisztből és hajdinalisztből készült. A hajdinaliszt gluténmentes és különleges diós ízt ad az elkészített ételeknek. A rebarbara a tavaszi kedvenc zöldségem, noha szinte mindig desszertben végzi nálam. Ebben a receptben a méz és a vanília tökéletesen kiegészítik a rebarbara fanyar ízét.Reméljük a menü elnyeri tetszéseteket, Jamie gasztro forradalom napja pedig mindenkit cselekedetre ösztönöz és a közeljövőben egy hasonló vacsora partit szerveztek szeretteitek körében, mert együtt enni nagyon jó!
Vaníliás mézes rebarbara galette
Hozzávalók:
– 200 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
– 150 g hajdinaliszt
– 160 g vaj, hideg!
– 3 evőkanál nád porcukor
– 1/2 teáskanál só
– 1/2 citrom reszelt héja
– 8 evőkanál hideg víz
– 170 g rebarbara, megtisztítva, 5-7 cm-es darabokra vágva
– 3 evőkanál méz
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– frissen felvert tejszínhab a tálaláshoz
Egy tálban keverjük össze a liszteket a porcukorral, a sóval és a citromhéjjal. Adjuk hozzá a hideg vajat kockákra vágva, majd az ujjaink segítségével morzsoljuk el a liszttel, amíg borsószem nagyságú morzsákat kapunk. Ekkor adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk össze a tésztát. Csomagoljuk folpackba és tegyük be a hűtőbe legalább egy órára. Tegyük egy tálba a rebarbara darabokat, locsoljuk meg a mézzel, adjuk hozzá a vaníliát és jól keverjük össze.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tésztát nyújtsuk ki kb. 30 cm átmérőjűre és fél cm vastagságúra. Tegyük rá a mézes vaníliás rebarbarát úgy, hogy a tészta szélén hagyjunk 5 cm-t, amit a végén ráhajtunk a süteményre. Hajtsuk fel a tészta szélét a rebarbara darabokra. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 170-180 fokon 30-40 percig. Ha a széle aranybarna színű lett, akkor jó. Tálaljuk friss tejszínhabbal.
Vanilla and Honey Rhubarb Galette
Ingredients (serves 4)
– 200 g whole spelt flour
– 150 g buckwheat flour
– 160 g cold butter
– 3 tablespoon cane powder sugar
– 1/2 teaspoon salt
– grated zest of 1/2 lemon
– 8 tablespoons cold water
– 170 g rhubarb, cleaned and cut into 5-7 cm pieces
– 3 tablespoons honey
– 1 vanilla bean, split and seeded
– freshly whipped cream to serve
Method
In a bowl mix together flours, powder sugar, salt and lemon zest. Cut butter into small chunks and add to the flour mixture. I always use my hands for this: with your fingers rub the butter into the flour until you get a crumbly mixture (pea size pieces). Mix in the cold water until the pastry comes together into a smooth, elastic ball. Wrap in plastic and place in refrigerator for at least an hour.
In a bowl mix together rhubarb with honey and vanilla.
Preheat the oven to 180C (350F). On a lightly floured surface, roll the pie dough out to a 30 cm (about 11,81 inch) circle and transfer to a baking sheet covered in parchment paper. Place the rhubarb pieces over the pie crust, leaving about 5 cm (about 1-2 inches) boarder. Fold over the edges of the crust, pleating as needed to make an even circle. Bake galette at 170-180C (350F) for about 30-40 minutes until crust is golden brown. Serve with whipped cream.