Miközben írtam ezt a bejegyzést tegnap, szimultán dupla adagot készítettem ebből a muffinból. Ennek két oka van… az egyik, mert isteni finom (majdnem übereli az örök rangadós kakaós-mogyorós-banános muffint); a másik pedig, mert végre a kb. fél évvel ezelőtti Facebook rajongók közötti játékon kisorsolt IKEA-s salátás tálat átadom ma a nyertesnek, Zsófinak és neki is viszek belőle kóstolót. 🙂
A tésztájába rebarbara kompót került, ami az új ultra-totál kedvencem!!! Már a rebarbara hámozásakor szerelembe esek az illatától. Amikor pedig a kompót elkészül és úgy döntök megkóstolom, alig bírom abbahagyni. Szóval érdemes a kompótból nagyobb adagot csinálni és akár néhány gombóc vanília fagyira csak úgy rácsorgatni… Meg fogjátok köszönni nekem a tippet! 🙂
A recept Béa-tól származik, ő málnát tett a tésztába a ribizli helyett. Azzal is ki fogom próbálni.
Ribizlis rebarbara muffin
Hozzávalók:
Rebarbara kompóthoz:
– 1,5 bögre rebarbara, meghámozva, felkockázva
– 2 evőkanál barna nádcukor
– 1 evőkanál akácméz
– 2 evőkanál víz
Muffinhoz:
– 100 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
– 70 g tönköly fehérliszt
– 60 g darált héj nélküli mandula
– 1 teáskanál fahéj
– 1 teáskanál sütőpor
– 1/2 teáskanál szódabikarbóna
– 2 db bio tojás
– 7 evőkanál kókuszolaj
– 1/2 bögre zabtej
– 70 g barna nádcukor
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– 1/2 bögre rebarbara, apróra kockázva
– 1/2 bögre ribizli
– rebarbara kompót
(A recepthez használt bögre 2,5 dl-es és 12 db lesz ebből a mennyiségből.)
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. A muffin tepsibe tegyünk papír kapszlikat .
Egy kis lábasba tegyük fel főni a rebarbarát a cukorral, mézzel és vízzel a kompóthoz. Kb. 10 perc után már láthatóan megpuhult és nagyon jó illata van. Zárjuk el alatta a gázt, botmixerrel pürésítsük és tegyük félre kihűlni.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, mandula, szódabikarbóna, sütőpor, fahéj. Egy másik tálban keverjük habosra a tojásokat a cukorral, öntsük hozzá a zabtejet és a kókuszolajat, majd adjuk hozzá a vaníliát és jól keverjük el. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, keverjük egyenletesen simára a tésztát. Adjuk hozzá a kihűlt rebarbara kompótot, a felaprított rebarbarát és ribizlit. Óvatosan keverjük el, hogy a ribizli ne nagyon törjön össze. Kanalazzuk a tésztát egyenlő adagokban a papír kapszlikba. Süssük 170 fokon kb. 20-25 percig. Végezzük tűpróbát, hogy a muffinok jól átsültek-e.
Zizi mondta
Rhubarb-red currant muffins
(Recipe from Béa, http://www.latartinegourmande.com/)
Ingredients for rhubarb compote:
– 1,5 cups finely diced rhubarb
– 2 tablespoons natural cane sugar
– 1 tablespoon honey
– 2 tablespoons water
Ingredients for muffins:
– 100 g whole wheat spelt flour
– 70 g white spelt flour
– 60 g almond meal
– 1 teaspoon cinnamon
– 1 teaspoon baking powder
– 1/2 teaspoon baking soda
– 2 organic eggs
– 7 tablespoons coconut oil
– 1/2 cup oatmilk
– 70 g natural cane sugar
– 1 vanilla bean, split and seeded
– 1/2 cup finely diced rhubarb
– 1/2 cup red currant
– rhubarb compote
Place the rhubarb in a pot with the sugar, honey and water. Stir and stwe on low heat until soft. Purée with a blender and set aside.
Preheat the oven to 170C (350F) and line 12 hole muffin tray with paper cases.
In a bowl mix together the dry ingredients: flours, almond, cinnamon, baking powder and baking soda. In another bowl beat the eggs with the cane sugar until light, then add oatmilk, coconut oil and vanilla. Pour the wet ingredients into the dry ones and mix until smooth. Add rhubarb compote, then fold in the diced rhubarb and red currants. Spoon the mixture into the cases, filling them about two thirds full, dividing the batter evenly. Bake the muffins about 20-25 minutes on 170-180C (350F). Remove from the oven when a cocktail stick just comes out of the muffins cleanly. Leave them to cool on a wire rack.