Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol? Vitéz Petra vagyok, a VegaNinja megalkotója. Már vegánságom előtt is sokat önkénteskedtem, és rájöttem, hogy szinte mindenki tudja hasznosítani a saját képességeit és tudását abban, hogy valamilyen ügy mellé álljon. Grafikusként otthontalan kutyákkal foglalkozó egyesületeknek segítettem be. Majd miután vegán lettem, a figyelmem egyre inkább erre irányult, illetve…
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 6. rész: Kerekes Krisztina
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják,…
Indul a Zizi Konyhája!
Hát ez a nap is eljött, hogy erről írhatok nektek. Lesznek saját mini főzőkurzusaim, a saját, új konyhámban!!! Eljöhettek hozzám(nk) és főzhettek együtt velem és más lelkes jelentkezőkkel. 🙂 Fotó: Kállai Márton (Ez még nem saját konyhámban készült fotó!) Onnan indultam, hogy… 2008 őszén létrehoztam egy blogot… zizikalandjai.blogspot.com néven. Semmi célom nem volt, igazából I….
Vegán életmód – Vegán doboz 1. + nyereményjáték
A nyereményjáték lezárult. A nyertes: Flammer Veronika emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok! Külföldön (főleg az USA-ban) már eléggé ismert ez a „zsákbamacska” szolgáltatás, ami egy doboz szolgáltatást jelent, amelybe különböző termékek kerülnek minden hónapban és ez a doboz kerül kiszállításra az előfizetőknek. Jelen esetben vegán dobozról van szó, vagyis minden termék, élelmiszer, kozmetikum, ami…
Vegán vasárnapi események (programajánló)
Csak egy rövid bejelentkezés, hogy figyelmetekbe ajánljam a most hétvégi (vasárnapi) eseményeket! 2017. november 26-a vegán programokban bővelkedik. Ha valaki Budapest belvárosában jár, ne hagyja ki egyiket sem! Az egyik programban én is érdekelt vagyok… Közös Lábos, avagy egy jótékonysági főzésről van szó, amelyet a Családcentrum Alapítvány szervez a Szimpla Kert-ben. A befolyó összeggel a…
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 5. rész: Szarka Bettina
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják,…
- « Előző oldal
- 1
- …
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- Következő oldal »