Tóth Ágival, a Nar Gourmet létrehozójával egy török vegán főzőkurzuson ismerkedtem meg, amelyet ő tartott. Mindig is kedveltem a török konyhát, amely igazán zöldségbarát, de azon a főzőkurzuson, amikor még többet megtudtam a török gasztronómiáról és teljesen magával ragadott. Kitaláltuk Ágival, hogy szervezünk egy török vegán szupervacsorát, amelyre sok szeretettel várunk benneteket! A menüt az…
Lecsós krumplipaprikás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Jótékonysági főzés
Eltelt egy hónap az utolsó bejegyzésem óta… nyári szabadságon voltam, aztán bedarált az évkezdő szeptember, a sok feladat és ihlet sem volt az alkotásra. Most viszont hoztam egy nagyon egyszerű, még nyarat idéző sós receptet. Sósat, ami nagy szám, mert az utóbbi időben az édes receptek voltak többségében a blogomon. Véletlenül született a recept, amikor…
Jupiter – A világ első foodtruckja, amiben csak fogyatékkal élő emberek dolgoznak
Petrát, a Fruccola tulajdonosát már ismerem egy ideje… együtt járunk szombatonként a biopiacra vásárolni, utána játszóterezni. Mivel nyitottak egy üzletet a piac közelében is, így ha piacozás közben nagyon megéheznénk, betérhetünk bruncholni hozzájuk, mert van vegán angol reggelijük, salátájuk és vegán, nyers sütijeik is a kínálatban. Nemrég összefutottunk egy sajtótájékoztatón, ahol megemlítette legújabb fantasztikus projektjüket,…
Három a királynő! Interjú vegán bisztró tulajdonos nőkkel: Grétával, Anitával és Nórával
Három nagyszerű nőt szeretnék bemutatni nektek, akik erősek, magabiztosak és a vegán vendéglátás területén alkotnak csodálatos dolgokat nap, mint nap. Mindhárman helytállnak az élet sűrűjében bisztró tulajdonosként, vezetőként, szakácsként és anyaként. Stőhr Grétának Budapesten van bisztrója (Great Bistro), Árvai Anitának Balatonalmádiban (Veganeeta Home), Kassai Nórának pedig Egerben (Éljen Vegán Kikötő Bisztró). Őket faggattam vendéglátásról, inspirációról,…
Pikáns vöröslencsés zöldségragu (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + jótékonysági főzés
Még decemberben készült ez a leves, egyszer itthon, egyszer pedig egy jótékonysági főzés kapcsán, december 16-án a Pancs Gasztroplaccon. Sűrű zöldségekkel és vöröslencsével teli aranysárga leves, a pikáns ízvilágát a mustár és a frissen facsart citromlé adja. Kiváló leves téli, hideg időben, sőt még újév napjára is (mentsétek el a receptet jövőre 🙂 )! A…
Teszt: Say Cheez Raw
A Say Cheez Raw sajnos 2019. február 28-án bezárta kapuját. Remélem egyszer Merci és Roli visszatérnek, de akkor már nagyüzemben fogják gyártani a mennyei finom fermentált sajtjaikat! 🙂 Előre leszögezem… a Say Cheez Raw vegán sajtjai a mennyországot jelentik. Én együltő helyemben meg tudnék enni a füstölt paprikásból vagy egy kilót! 🙂 Nem azért, mert kívánom…
- 1
- 2
- 3
- …
- 8
- Következő oldal »