Összegyűjtöttem a 2012-es év hónapjainak kedvenceit. Ez nem jelenti azt, hogy statisztikailag ezek voltak a legnépszerűbb receptek, inkább azt, hogy számomra melyek voltak a legkedvesebbek vagy legfinomabbak. Az már világos, hogy ebben az évben az édességek taroltak és sokkal több édes recept került ki a blogomra. Noha sok sós ételt is főztem/sütöttem a konyhámban, valahogy…
Archives for december 2012
Kókuszos datolya energia golyók
Ezek a kis dundi energia golyók először októberben készültek el, amikor túrázni mentünk a Bükkbe. Úgy gondoltam jól fognak jönni csemegének a 10-20 kilométeres távok során, amikor a folyamatos folyadékbevitel és az elveszett energia pótlása a cél. Javasolt ilyenkor összetett, lassan felszívódó szénhidrátok fogyasztása (gyümölcsök, teljes értékű gabonafélék), amelyek által később következik be a vércukorszint emelkedés,…
Csípős diós mustár
Ez a mustár tavaly és az idén is bekerült a gasztro ajándékok sorába a nagy sikerre való tekintettel. Igaz karácsony már elmúlt azonban közeledik szilveszter, amikor sok-sok virsli (szójavirsli :)) kerül az asztalokra és jól jön mellé a házi készítésű pikáns diós mustár. Készíthetjük saját magunknak vagy ajándékba és vihetjük magunkkal a szilveszteri buliba. A…
Csokilikőr
Három napja beköltöztem a konyhába, gyártom az ajándékokat. Alig mozdulok ki onnan… a számítógéphez is ma ültem le először, hogy kitegyem még gyorsan karácsony előtt ezt a receptet. Utána újra konyha: vegán trüffel golyók gyártása, vegán narancsos sütőtök kenyér sütése vár még rám, aztán csomagolás, pakolás, utolsó simítások és valamikor éjszaka ágyba fogok kerülni, reményeim…
Gyömbéres fűszeres keksz (laktózmentes, vegán)
Nagy karácsonyi keksz sütésben vagyok már napok óta. Tavaly karácsonyra is nagyon sokféle készült, de sajnos éjszakába nyúlóan, így nem fotóztam le őket és ide a blogra se kerültek ki. Most igyekszem ezt pótolni és a tavaly már bevált nagyon finom kekszeket, valamint új fajtákat is, megosztani itt a blogon. Mindegyik vegán és lesz köztük…
Vega karácsony – Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel
A mázas diós lencsesültnél ígértem két köret receptet, amelyek szintén beilleszthetők a karácsonyi menübe. Tavaly rozmaringos sütőtökös burgonyapüré készült, az idén lecserélem a sütőtököt a szintén szezonális paszternákra. Főztem már belőle krémlevest (ennek a receptje később, karácsony után jön majd) és kipróbáltam ebben a püré változatban is. A paszternák gyökérzöldség, a petrezselyemhez nagyon hasonló ízű,…













