A nyereményjáték lezárult. A nyertes: Gfellner Judit emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok!
Idén február végén már hatodik alkalommal rendezik meg a Konyhakiállítást Budapesten. A legújabb konyhatrendek, valamint a legnevesebb konyhabútor és konyhagép gyártók újdonságai tekinthetők meg a kiállításon, ahol a komplett enteriőrök mellett kisgépek, konyhai kiegészítők, porcelánok és mesterszakácsok bemutatói, valamint különleges gasztronómiai programok várják az érdeklődőket.
A kiállítás szakmaisága tovább fokozódik az idén, mert bár még nevében nem lesz szakmai az első nap, jellegét illetően erőteljesen. Újdonságnak ígérkezik az is, hogy a látogatók előre bejelentkezhetnek majd főzőtanfolyamokra. Ezeken pedig nem csak azt tanulhatják meg, hogyan főzhetnek meg egy-egy ételt, hanem azt is, hogy ebben hogyan lehet minél nagyobb segítségükre valamilyen konyhai eszköz.
Konyhakiállítás
Időpont: 2015. február 27 – március 1.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.
Nyitva: mindennap 10-18 óráig
Weboldal
Facebook oldal
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény: 2 fő részére szóló páros belépőjegy a kiállításra.
Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek hogy néz ki az álomkonyhátok (inspirációkat gyűjthettek innen). Az enyém valami ilyesmi… Világos, fényes (rengeteg a bejövő fény), tégla padló, fa mennyezet, padlótól plafonig fehér subway csempe, nagy munkaasztal, hatalmas hűtő, gáztűzhely két sütővel, polcok, fiókok, mennyezetről lelógó lábasok… Mennyország!
Szabályok: 2015. február 19-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2015. február 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). Kérem, hogy csak olyanok játsszanak, akik biztosan el tudnak menni az adott hétvégén a kiállításra. A nyertes a jegyeket a helyszínen veheti át. A nyertes belépőjegyeit a Konyhakiállítás szervezői ajánlották fel a játékra.
Az én álomkonyhám modern, világos, mindent elnyelő szekrényekkel. Van benne mindenféle modern design konyhai kütyü, mondjuk Porsche design. Van benne egy nagy konyhasziget és egy színes Smeg hütő. 🙂
Az én álomkonyhám legalább duplája, de inkább triplája a mostaninak. Amerikai-vidéki stílusban berendezett, tágas kamra is tartozik hozzá. Sok praktikus részlettel és kétajtós hűtővel. Fűszerkerttel az ablaka alatt. 🙂
Az én álomkonyhám világos, nagy, sok pakolóval és munkapulttal. Mindenképp legyen kamrája és egy nagy polc a szakácskönyveimnek. Könnyen tisztántartható és gyerekbarát 😉 szerencsére idén megvalósítjuk
Az én álomkonyhám amerikai típusú, nappalival, étkezővel egy térben van. Sok munkalap, nagy hűtő, a sütők szemmagasságban. Nagy mosogató ablakkal/nappalival szemben. Itt zajlik az élet.
Az én álomkonyhám tele van ablakokkal, praktikusan telepakolható felül fehér, alul fekete színű konyhaszekrénnyel, amerikai stílusban a közepén egy nagy, teljesen körbejárható szigettel, ahol a főzőlap és sütő felett lógnak a sütéshez-főzéshez szükséges kanalak és egyéb eszközök.
Az én álomkonyhám inkább modern, világos bútorlapokkal, fémes fogantyúkkal, inox háztartási gépekkel. Egy nagy pulttal, mellette bárszékekkel a reggelikhez, és mellette egy normális étkezőasztallal a kevésbé rohanós étkezésekhez. Régen ódzkodtam az amerikai konyhától, de ma már minden vágyam, hogy a családi élet részese legyek akkor is, amig mosogatok főzök, úgyhogy az tuti, hogy ha egyszer megélem a saját tervek szerinti konyhát, az ilyen lesz :)))
Judyt legfrissebb bejegyzése: Hóvirágok
Az én álomkonyhámban fürdik a fény, fehér fa bútorral, reggelizőpulttal van felszerelve, kétajtós hűtő, beépített sütő van benne. A mosogató a kertre néző ablak alatt van , az ablakban fűszernövények… A konyha egy légtérben van az étkezővel és a nappalival. 🙂
Az én álomkonyhám francia vidéki stílusú. Rusztikus fa bútorok vannak benne, kő munkalap és egy konyhasziget bontott téglából. A gépek stílusa is ehhez illik. Van sok ablak, hogy mindig besüssön a nap, az ablakpárkányokat pedig végigrakhatom cserepes fűszernövényekkel. Van kemencém is. És ebben a konyhában természetesen a saját kertben termett zöldségekből, gyümölcsökből alkotok:)
Az en alomkonyham ilyen hangulatu https://www.pinterest.com/pin/97671885642862271/, letisztult es megis bohem. Mindenkeppen gyerekbarat, h a kis ket esztendos kuktam ellenorizhesse az osszes munkafolyamatot, ami a konyhaban zajlik! 😉
Esszencialis a sok-sok nyithato ablak, a feny, a kamra, a halk de szupereros szagelszivo.
Az álom konyha? Világos, sötétebb fa szekrények, munkaasztal, tégla fal, rendezett, letisztult, de nem steril. Van benne valami oda nem illő bohémság/retro, valami újra hasznosított és egy csipet kelet. Együtt van az étkezővel és Eames DSW székek!! 🙂
Álmaim konyhája tágas, elfér benne az összes konyhai eszközöm, nagy munkalappal, inox gépekkel. Hatalmas az ablaka, amin árad be a napsütés, az ablakban pedig sokféle fűszernövény található. A bútor is világos színű, mondjuk bézs.:)
Konyhavirtuóz legfrissebb bejegyzése: Karamelles palacsinta – SAD! 30. forduló
Az én álomkonyhám skandináv stílusú: tágas tér, letisztult formák, fehér és világos fa dominál, egy-egy kiegészítő/konyhai eszköz lehet erőteljesebb színű. Nagy, zárt tárolóhelyek, modern konyhai eszközök (pl. gőzpároló), praktikus kialakítás. Közvetlen kertkapcsolat vagy erkélyajtó.:)
Az én álomkonyhám nagy, tágas, világos, barátságos meleg színű bútorokkal. A legmodernebb és legpraktikusabb konyhai gépekkel van felszerelve.
Egy kényelmes étkezősarok is van benne.
Köszönöm a játék lehetőséget 🙂
Álomkonyha: óóóriási alapterület, nagyon jó, gőzlöketes Miele sütő, középen egy konyhasziget, ahol mindent lehet csinálni (főzés, evés, beszélgetés) És fölötte lógnak a jobbnál jobb serpenyők. Egy szép KitchenAid gép biztosan kerülne bele. Kényelmes, nagy étkező asztal, és rengeteg fény. Lehetőleg közvetlen kijárással a kertbe 🙂 De jó is lenne…
Az én álomkonyhám párom szerint „waltzeres” 🙂 Tehát tágas 🙂 világos, sok ablakkal, mindig friss virággal 🙂 Laminált padló burkolattal rendelkezik. A kamrát a konyhaszekrénybe beépített tolóajtó választaná el a konyhától. A konyhabútor cseresznye színű lenne, beépített Teka tűzhellyel és villanysütővel. A konyhabútor tartalmazna beépített mosogatógépet is. A konyhabútor U alakban lenne elhelyezve, végig pulttal a tetején. Az U alak második szára már csak pult rész lenne. Ennek a résznek a teteje spotos megvilágítást kapna és lenne borospohár tartó része. A pult rész választaná el a konyhát az étkezőtől, így szemmel lehetne tartani a gyermekeket. Remélem, meg fogjuk tudni majd valósítani! A nagy hűtőszekrény már megvan 🙂
Az én álomkonyhám fekete-fehér bútorlapokkal van felszerelve, nagyon tágasan, legalább 10 személyes asztalla, szemmagasságban béépítheő, indukcióslapos sütővel.Laminált,hajópadlós parketta..stb..stb…ez csak álom..egyelőre…a megnyert konyhakiállítás belépőig… :)))))
Nálam a fő szempont, hogy nagyon praktikus legyen az elrendezés.
Legyen bőven hely az eszközök tárolására és munkafelület az ételek előkészítéséhez.
Profi, megbízható gépek segítsék a munkámat és végül az is nagyon fontos, hogy
mindez egy igényesen megálmodott környezetben legyen, ahol öröm a munkavégzés.