Csütörtökön délután sós kekszre vágytam. Igazából nyers, sós linzer tésztára… 🙂 Volt a hűtőben egy csomag vaj, ami már nem volt friss, ezért épp célszerű volt sütéshez felhasználni. Pikk-pakk összegyúrtam a tésztát, kicsit csipegettem belőle (így a kívánalmaknak is eleget tettem), egy órára hűtőbe tettem, majd egy gyors sütés után már majszoltam is a sós falatkákat.
Citromos-rozmaringos vajas keksz
Hozzávalók:
– 150 g tönköly fehérliszt
– 50 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
– 100 g hideg vaj
– 1 teáskanál sütőpor
– 1 db bio tojás
– 1 db bio citrom reszelt héja
– 2 evőkanál rozmaringlevél, aprítva
– 1-2 teáskanál só
– bors
Egy tálban morzsoljuk el a hideg vajat a lisztekkel. Adjuk hozzá a sót, a sütőport, kevés frissen őrölt borsot, a rozmaringot, a citromhéjat és a tojást. Gyúrjuk tésztává (akkor jó, ha már nem ragad a tálhoz), majd osszuk két részre. Formázzunk két rudat belőle (kb. 10-12 cm hosszú és 3-4 cm átmérőjű legyen). Csomagoljuk folpackba őket és tegyük a hűtőbe egy órára.
Kivéve, a rudakból kb. 5 mm vastag darabokat vágjunk, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a kekszeket és 15-20 perc alatt 170 fokon megsütjük. Akkor jók, amikor enyhén aranybarnára pirultak.
Zizi mondta
Lemon rosemary butter crackers
Ingredients
– 150 g white spelt flour
– 50 g whole wheat spelt flour
– 100 g cold butter
– 1 teaspoon baking powder
– 1 organic egg
– 1 lemon’s greated zest
– 2 tablespoon rosemary leaves, chopped
– 1-2 teaspoons salt
– pepper
In a bowl crumble the cold butter with the flours. Add salt, baking powder, pepper, rosemary, lemon zest and the egg. Mix everythig together until incorporated. Divide the dough into half and transfer each of them to clingfilm and shape into logs (10-12 cm long, 3-4 cm diameter). Wrap well and place in the fridge until hard, at least 1 hour.
Meanwhile preheat the oven to 170C (350F) and line a baking sheet with parchment paper. Unwrap the logs and cut crosswise into 5 mm thick slices. Arrange the crackers on the prepared pan. Bake the crackers until golden brown on the edges and lighter in the centre (for about 15-20 minutes). Transfer to a wire rack and let cool completely. The crackers will keep in an airtight container in cool dry place for up to 10 days.
Anonymous mondta
még egy tojás kellett hozzá, különben morzsálódott, nem állt össze…bár én nagyon nem vagyok főzés guru…Anita
Zita mondta
Köszi Anita!
Van, hogy nálam is előfordul, hogy nem tudok egy receptet kétszer teljesen ugyanúgy megcsinálni. Ilyen esetben, ha morzsálódós a tészta, egy kevés hideg víz is segíthet összeállítani.