Ezennel újra megnyitom a vega karácsony sorozatot. Igyekszem időben felkészíteni benneteket és minél több új receptet hozni, a régiekből meg összeállítást készíteni, hogy meglegyen az inspiráció. Ha ez lesz az első vegetáriánus karácsonyod, nem kell megijedni, garantálom, hogy nem fogsz éhezni és minden földi jóban lesz részed! 🙂 Ezek az ötletek akkor is jól jönnek, ha vega vendéget várunk az ünnepekre és nem tudjuk, hogy mit főzzünk, süssünk neki. A sorozatba beillesztem a gasztro ajándékokat is, ugyanis évek óta már ilyenekkel lepem meg a családot és a közeli barátokat. Jönnek a keksz receptek, meg egyéb finomságok is, de legyen ez egyelőre meglepetés.
Sütőtökös csokis kekszet sütöttem már korábban is, de az nem volt vegán. Az utóbbi időben rákaptam a vegán kekszekre és szinte már csak ilyeneket gyártok. Nagyon egyszerűen kikerülhető a tojás és a tejtermék is (erről egy külön bejegyzésben később). A végeredmény pedig magáért beszél: gyorsan elfogynak! Akinek pedig elmesélem, hogy ebben se tojás, se tejtermék, az csodálkozik, hogy mennyire finom dolgok készíthetők ezen alapanyagok elhagyásával is. Teszteljétek! 🙂
Sütőtökös csokoládés keksz (laktózmentes, vegán)
Hozzávalók:
– 1 és 1/4 bögre zabpehely
– 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt vagy teljeskiörlésű búzaliszt
– 1/4 bögre hajdina liszt
– 1/2 bögre nádcukor
– 1 teáskanál só
– 1 teáskanál fahéj
– 1 evőkanál sütőpor
– 2 evőkanál őrölt lenmag (szemes lenmag is jó, de azt törjük össze mozsárban)
– 6 evőkanál víz
– 1 bögre sütőtök püré
– 3 evőkanál kókuszolaj
– 1 teáskanál almaecet
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– 1/2 bögre dió
– 3/4 bögre 70%-os csokoládé, felkockázva
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz – ezzel helyettesítjük a tojást. A lenmag egyébként a legtöbb esszenciális olajat tartalmazza, amire a szervezetnek szüksége lehet, tehát még jót is teszünk magunkkal.
Közben egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: zabpehely, tönkölyliszt, hajdina liszt, só, fahéj, sütőpor. Egy másik tálban keverjük el a sütőtök pürét a kókuszolajjal, almaecettel, nádcukorral és a vaníliával. Öntsük hozzá a lenmagos „tojást” és a nedves anyagokat keverjük a szárazhoz a dióval és a csokoládéval együtt.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Sütőpapírral bélelt tepsire tegyünk a masszából evőkanálnyi adagokat (fagyis kanállal a legkönnyebb adagolni, ekkor lapítsuk le a tetejüket). Kb. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Széleken ropogós, azonban belül – a sütőtöktől – puha kekszeket kapunk. Fincsi!
Ebből a mennyiségből kb. 20-25 db lesz.
Mártogathatjuk a kekszet vegán fűszeres kakaóba…
Király, tetszik. És annak örülök most a legjobban, hogy végre van laktózmentes kakaó: http://ly.my/laktozmentes Majd ezt melegítem és mártogatok 😉
Vegan Pumpkin Chocolate Chip Cookies
Ingredients
– 1 and 1/4 cups rolled oats
– 1 cup whole wheat spelt flour
– 1/4 cup buckwheat flour
– 1/2 cup cane sugar
– 1 teaspoon salt
– 1 teaspoon cinnamon
– 1 tablespoon baking powder
– 2 tablespoons ground flax seed
– 6 tablespoons water
– 1 cup pumpkin purée (home baked is the best)
– 3 tablespoons coconut oil
– 1 teaspoon apple vinegar
– 1 vanilla bean, split and seeded
– 1/2 cup walnut
– 3/4 cup chocolate chips (70% cocoa content)
Method
In a small bowl mix together ground flax seed with water and let it sit for at least 10 minutes. This will form a „flax seed egg” that works as a binder for vegan baking. Although flax seed contains all sorts of healthy components, it owes its healthy reputation primarily to three ingredients: omega-3 essential fatty acids, lignans and fiber.
In a separate mixing bowl, add all dry ingredients: rolled oats, spelt flour, buckwheat flour, salt, cinnamon, baking powder and stir to combine. In another bowl mix together pumpkin purée with coconut oil, apple vinegar, cane sugar and vanilla. Add the dry ingredients to the wet ones. Next add flax seed egg, walnut and chocolate until the mixture forms a dough.
Preheat the oven to 180C (356F). Line a baking sheet with parchment paper.
Using a cookie or ice-cream scoop, portion out small balls of dough, then flatten the balls slightly with your hands. Bake for 15-20 minutes until golden brown. These cookies are crunchy on the outside and chewy inside. Yummie!
Szia!
A hajdinalisztet ki lehet váltani teljes kiőrlésű tönkölyliszttel? Valamint a lenmagot chia maggal? Ha igen, akkor a 2 ek lenmag az 2 ek chia maggal helyettesítendő? Előre is köszi a választ 🙂
Igen, mehet tönkölyliszttel és chia maggal. A mennyiségek maradjanak ugyanazok!
Mar egyszer keszitettem,de most nincs itthon almaeceten,mivel lehetne helyettesiteni?Koszonom szepen😉