Mi ez a képen szereplő fura élelmiszer? A kérdést feltettem már nektek korábban is a Facebook oldalon és néhányan ki is találták, hogy ez bizony tempeh. A tempeht már elméletben ismertem, nagyon sokat olvastam róla, rengeteg receptet találtam a neten – mivel itthon egyáltalán nem találtam sehol tempeht, ezért nem tudtam kipróbálni -, de csak az idén novemberben találkoztam vele először. Köszönet érte Tempeh Gurunak, aki biztosított számomra néhány csomagot, hogy megismerkedjek ezzel az egészséges élelmiszerrel.
A tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer (Tempeh Guru 99,95%-ban hazai alapanyagból készíti étkezési célra, bio szójából). A tempeh roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Az érlelési eljárás során a termék természetes antibiotikumokkal és az emésztést elősegítő enzimekkel gazdagodik, miközben megőrzi a szójabab rostjait, a szaponinokat és a jótékony hatású szója-izoflavonoidokat.
Nagyon hasonlít a tofuhoz, felhasználása is ugyanolyan széleskörű, azonban az íze markánsabb. Eredetét tekintve Indonéziából származik – ezt I. is alátámasztja, ugyanis utazásai során, Indonéziában nagyon sok tempehből készült ételt evett.
Néhány üzletben már kapható a tempeh vagy megrendelhető online, azonban, ha nem juttok hozzá, helyettesítsétek tofuval. Ez a fekete borsos, enyhén csípős karfiolos tempeh ragu megmozgatja az ízlelőbimbókat, szóval feltétlenül érdemes kipróbálni!
Fekete borsos fokhagymás karfiol tempeh
(Recept: Heidi Swanson – Super Natural Everyday)
Hozzávalók 4 főre:
– 250 g tempeh, vékony csíkokra felszeletelve
– 340 g karfiol, apró rózsákra felaprítva
– 3 közepes fej lilahagyma, felaprítva
– 10 nagy gerezd fokhagyma, fokhagymapréssel összenyomva
– 1 evőkanál friss, hámozott, reszelt gyömbér
– 1 teáskanál chili pehely (vagy ízlés szerint friss chili)
– 1 teáskanál fekete bors
– 3 evőkanál szójaszósz
– 2 evőkanál víz + még több a főzés során
– 20 g nádcukor
– 3 evőkanál kókuszolaj vagy olívaolaj
Egy nagy serpenyőben hevítsük fel a kókuszolajat, majd dinszteljük meg rajta a lilahagymát. Közben adjuk hozzá a chili pelyhet, a fokhagymát és a gyömbért. Alacsony lángon főzzük kb. 10 percig úgy, hogy ne égjen meg.
Egy kis tálkában keverjük össze a szójaszószt a cukorral és vízzel.
Vegyük erősebbre a lángot, majd adjuk a fokhagymás keverékhez a csíkokra szelt tempeht. Jól keverjük át, hogy a tempeht mindenhol befedje a fokhagymás alap. Öntsük hozzá a szójaszószos cukros vizet, főzzük 2-3 percig, majd adjuk hozzá a karfiolt. Keverjük meg, tegyünk rá fedőt és főzzük 5 percig. Ezután vegyük le a fedőt és főzzük, pirítsuk addig, amíg a tempeh és a karfiol kicsit megpirul. Adjunk még hozzá 2-3 evőkanál vizet, hogy ne égjen le. A végén zárjuk el alatta a gázt és szórjuk meg a fekete borssal.
Tálaljuk azonnal. Mi főtt barnarizzsel ettük.
Zita mondta
Black Pepper Garlic Tempeh With Cauliflower
Ingredients (serves 4)
– 250 g tempeh, sliced pencil-thick
– 340 g cauliflower, very finely chopped
– 3 medium red onion, chopped
– 10 big cloves garlic, smashed
– 1 tablespoon fresh ginger, peeled and grated
– 1 teaspoon chili flakes
– 1 teaspoon ground black pepper
– 3 tablespoons soy sauce
– 2 tablespoons water + more if needed
– 20 g cane sugar
– 3 evőkanál coconut or olive oil
Method
In a large pan heat coconut oil, then start cooking slowly the red onion, chili flakes, garlic and ginger. Stirring occasionally cook over low heat for 10 minutes.
In a small bowl mix together soy sauce, cane sugar and water.
Increase the temperature under the pan, add tempeh. Stir to get the tempeh coated. Add soy sauce mixture, simmer for 2-3 minutes then add cauliflower. Cover the pan with a lid and cook for 5 minutes. Uncover, increase the heat and cook/roast until the tempeh and cauliflower get golden brown. Add 2-3 tablespoons water (for not getting it burnt). Remove from the heat and add black pepper.
Serve immediatelly. We ate it with cooked brown rice.