Az előző vegagyerekes bejegyzésben közzétett egyik fotó igen nagy sikert aratott. Méghozzá a töltött paprikáé… annyian kértétek a receptet, hogy úgy döntöttem megosztom, noha hagyományos ételfotóm nincsen róla, csak olyan, amin Ádi kezei is látszanak. De hát nem is a fotó a lényeg, hanem, hogy elővarázsoljuk a retro ízeket… én legalábbis erre vágytam, amikor kitaláltam, hogy töltött paprikát szeretnék enni, olyat, amit gyerekkoromban.
Hívtam anyukámat, majd felütöttem a Horváth Ilona könyvet is és a kettőből, plusz a saját ötletemből merítkezve összeraktam ezt. Én gombából és rizsből készítettem a tölteléket, de bármilyen más gabonát el tudok képzelni benne: kölest, hajdinát, de akár quinoát is. Hús helyett gomba ment bele, de, aki nem eszik, az tehet bele padlizsánt, tofut vagy gabonakolbászt például. Azt is el tudom képzelni, hogy a rizs és zöldség mellett még vöröslencse is mehetne bele. Szóval a töltelék összetevőit rátok bízom… aki a régi ízt szeretné elővarázsolni, az pedig próbálja ki ezt a gombás rizses verziót.
Retro töltött paprika (vegán)
Hozzávalók:
Paprikához:
– kb. 8 db közepes méretű, minél egyenesebb paprika, hogy könnyű legyen tölteni, kicsumázva és kimagozva
– 130-150 g rizs
– kb. 300 g csiperke gomba, megtisztítva, nagyon apróra vágva
– 1 fej vöröshagyma, felaprítva
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– fél csokor petrezselyem, felaprítva
– só, bors
Paradicsomszószhoz:
– 500 g paradicsomlé (Lidl-ben kapható, ez kb. 400 ml)
– 1-2 evőkanál liszt
– 1 teáskanál pirospaprika
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– só, bors
– két csipet nádcukor
– kókuszolaj
– víz
Egy tálban keverjük össze nyersen a töltelék hozzávalóit: rizs, gomba, vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyem. Ízesítsük sóval és borssal, jól keverjük össze és töltsük meg vele a paprikákat. Ha marad ki töltelék, tegyük félre.
Öntsük egy nagyobb lábasba a paradicsomszószt és egy kevés vizet (kb. 100 ml), sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a nádcukrot. Keverjük össze és tegyük bele a paprikákat. Közepes láng felett kezdjük el főzni.
Közben egy kis lábasban alacsony lángon hevítsünk fel egy kevés kókuszolajat. Adjuk hozzá a fokhagymát. Pirítsuk egy-két percig, majd adjuk hozzá a lisztet és a pirospaprikát. Pirítsuk a rántásunkat néhány percig, közben folyton kevergessük, hogy ne égjen le. A tűzről levéve lassan kezdjük el hozzáönteni a hideg vizet, folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Ha elkészült, öntsük a töltött paprikára, jól keverjük el és forraljunk egyet még rajta, hogy ne legyen liszt ízű. Ha túl sűrűnek találjuk a paradicsomszószt, hígítsuk még egy kevés vízzel és ha szükséges ízesítsünk még a szószon (sóval, cukorral ízlésünknek megfelelően).
Tipp: A töltelékbe tehetünk chia- vagy lenmagtojást (2 evőkanál chia- vagy lenmag + 5 evőkanál víz keveréke, állni hagyjuk, amíg zselés állagú lesz, ekkor adjuk hozzá a töltelékhez). Tálaljuk a töltött paprikát főtt krumplival! Ha marad ki töltelék, tegyük egy kis lábasba egy kevés napraforgóolajjal, közepes láng felett kezdjük el pirítani, majd öntsük fel egy kevés vízzel és főzzük addig, amíg a rizs és a gomba is megpuhul. Isteni kiegészítője lesz a töltött paprikának, de akár el is tehetjük másnap ebédre, mert maga a töltelék egy komplett fogást alkot, ami villámgyorsan elkészül!
Töltött paprika! Az ételek királynője számomra, köszönöm a receptet, gombával még nem próbáltam, sztem férjemnek és kisfiunknak egyszer megcsinálom így. Én lencsével szoktam…
Ja, egy tipp: a töltött paprikát újabban nem a paradicsomszószban főzöm meg, hanem külön, kiolajozott tepsziben megsütöm, mindegyiket megkenem még sütés előtt pici olajjal (a Biogold Omega 3-6 olaj plusz ízt ad neki). Fantasztikus, számomra így teljesedett be ez az étel 🙂
Én úgy, de úgy undorodtam világ életemben a töltött paprikától! Főleg, ha főtt krumpli volt mellette.
Nem tudom, mi történik, de most ettől a recepttől iszonyatosan megkívántam, életemben először. Néha lehet itt kapni szentesi tv paprikát, alig várom, hogy kipróbálhassam! ♥
Evi @ greenevi legfrissebb bejegyzése: What’s so super about superfoods?
Én szerettem régen is, de amióta vegetáriánus lettem, azóta nem ettem. Szóval évek kihagyása után nagyon megkívántam (ahogy tavaly karácsonykor a töltött káposztát is – azt is csináltunk és nagyon finom lett, majd lesz recept), és annyira ízlett ez a gombás változat, hogy kétszer is megcsináltam két héten belül!
Én amióta az eszemet tudom nem szerettem se a töltött paprikát se a káposztát (meg úgy általában a magyar kajákat). Anyukám kb 15 éve próbálkozott vega variációkkal, de én meg se kóstoltam. Szóval ez tényleg durva nálam, amióta megláttam ezt itt, mindennap benéztem a zöldségeshez, van-e magyar paprikájuk, nagyon nagyon meg akarom már végre csinálni 🙂
Evi @ greenevi legfrissebb bejegyzése: Beetroot Noodles with Avocado
Remélem minél előbb kapsz paprikát, Évi! Ha esetleg van jó minőségű kápia paprika, szerintem azzal is megpróbálhatod (csak, hogy ne kelljen tovább várnod)! 🙂
Fél adagot készítettem belőle, és nagyon finom lett! Annyit változtattam, hogy rántást végül nem tettem bele, viszont a fél adaghoz is felhasználtam mind az 500 g sűrített paradicsomot + egy kis vizet, mert kevésnek találtam a szószt. A paradicsom szószba tettem egy kis majoránnát, mert anyukám mindig úgy főzi 🙂
Köszönöm a finom receptet 🙂
Egészségetekre, Réka! 🙂