Az elmúlt néhány hétben belevetettem magam a kovásszal készült pékáruk, sütemények készítésének tudományába. Gyerekcipőben járok még, próbálkozom, tesztelek recepteket, szépen lassan haladok. Kenyeret még nem sütöttem, viszont bagelt és csokis kekszet már igen. Most pedig egy adag granolát sütöttem kovásszal, ami felülmúlta a várakozásaimat, annyira finom lett. Igen, igen, granolát is lehet sütni kovásszal. Meglepő lehet, de a kovász tök jól „összeragasztja” a granolát (+ a kókuszolaj és juharszirup is), ezért kisebb-nagyobb ropogós granola darabok fognak megörvendeztetni bennünket, amikor a kihűlt granolát megtördeljük kicsit.
Lehet, hogy valakinek a granola is ismeretlen, így írok róla pár szót. A granola kb. a müzli sült, ropogós fajtája. Az összetevőit illetően nagyon sokféle változtatot készíthetünk. Nálam mindig az kerül bele, ami a kamrámban van. Az alapja többnyire zabpehely, de készülhet bármilyen más pehelyből (quinoa, árpa, rozs) vagy hajdinából is. Magvakból is bármit tehetünk bele: diót mandulát, pekándiót, tökmagot, napraforgómagot, sőt ezeket keverhetjük is. Adhatunk hozzá chia magot vagy lenmagot vagy kendermagot, fűszerezhetjük fahéjjal, vaníliával, kardamommal. Édesítésre valamilyen folyékony édesítőt érdemes használni: mézet, juharszirupot vagy datolyaszirupot, illetve bevethetjük az érett banánt is. A zsiradék lehet kókuszolaj, olívaolaj, tahini vagy akár vaj is. Ha kókuszreszeléket vagy kókuszchips-et rakunk bele, akkor én ezt a sütés vége előtt pár perccel szoktam hozzáadni, hogy ne égjen meg.
Elkészítése nagyon egyszerű: összekeverjük a hozzávalókat egy tálban, aztán ezt sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk, megsütjük, majd hagyjuk kihűlni és üvegbe tesszük. Fogyaszthatjuk joghurtra szórva vagy nyáron melegben banán fagyira vagy eper fagyira szórva, illetve sűrű turmixok tetején is bevethetjük.
Ez az új recept kovászmaradék (sourdough discard) hozzáadásával készült. Azaz a kovász etetése előtt, amit elvileg kidob az ember a kovászból (mielőtt megetetné), azt felhasználhatjuk a granola elkészítéséhez. Szóval legközelebb, ha eteted a kovászod és kidobnád a maradékot, akkor tedd félre és süss belőle granolát – így a hozzáadott kovász által a granola könnyebben emészthetővé válik. 🙂 Akinek nincs kovásza, az is megsütheti ezt a granolát simán, kovász nélkül is.
A granola elkészítéséről videó recept készült, amit megnézhettek az Instagram oldalamon.
- 200 g aprószemű zabpehely
- 200 g mandula, durvára aprítva
- 130 g kovász maradék
- 60 g juharszirup
- 45 g kókuszchips
- 30 g kókuszolaj, olvasztva
- ¼ teáskanál őrölt fahéj
- ¼ teáskanál só
- Melegítsük elő a sütőt 190C fokra.
- Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
- Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: zabpehely, aprított mandula, fahéj, só.
- Keverjük hozzá a kovász maradékot, a kókuszolajat és a juharszirupot.
- Jól dolgozzuk össze úgy, hogy a nedves hozzávalók mindenhol befedjék a zabpelyhet és a magokat.
- Borítsuk rá a tepsire és fakanállal egyengessük el, lapítsuk le.
- Süssük kb. 10-12 percig, ekkor szórjuk a tetejére a kókuszchipset és toljuk vissza a sütőbe még 2 percre, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, nehogy megégjen).
- Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!
A juharszirup helyett használhatunk datolyaszirupot vagy mézet is édesítésre.
Még több granola recept: ITT.
Kovászos granola házi gyümölcs turmix-szal tálalva
Vélemény, hozzászólás?