Most az őszi, hűvösebb, nyirkosabb szezon indultával (eltekintve az elmúlt napok meleg időjárásától) beindul a megfázások, köhögések időszaka is. Mi is éppen köhögő fázisban vagyunk, az egész család… más bajunk nincs, csak köhögünk, de ezt már kb. egy hete. Lassan gyógyulunk jó sok vitaminnal, gyógyteával, népi gyógymóddal és jókedvvel. Na meg persze, ha van időm…
Éltető vacsora kurzus a Makifoodnál
Tavasszal jártam egy Makifood kurzuson, nem mondható főzőórának, ugyanis „Éltető vacsora” címmel élő ételeket ettünk, tehát az összes fogás, amit készítettünk és közülük bármelyik hőkezelésnek lett kitéve, az csakis 42 Celsius fok alatt történt. Ez az a hőmérséklet határ, ami alatt az elkészített étel még élőnek, vagyis nyersnek tekinthető. A kíméletes konyhatechnológiának köszönhetően a kizárólag…
A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)
Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki „katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. 🙂 Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek,…
Mit eszik a vegagyerek?
Korábban már említettem, hogy készítettem néhány képet a vegagyerek házon kívül fogyasztott ételeiről is. Persze ezeket telefonnal csinálom, mert nem cipelem mindenhova a nagy fényképezőgépet, meg induláskor nem is tudom, hogy le fogom-e fotózni az ételt vagy sem (egyáltalán eszembe jut-e 🙂 ). Szóval ezekből is jön néhány, meg egy pár a nyári ételekről. Sokat jövünk-megyünk…
Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)
Na végre egy süti a blogon és most az idő is olyan, hogy érdemes bekapcsolni a sütőt. Egyszerű muffinok, én áfonyával dobtam fel, de lehet beletenni szedret is, vagy ha van még friss málna elvétve, akkor azt is. Hajdinalisztből készült, de ezt legközelebb lecserélném hajdinaliszt és mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) keverékére, úgy nem lenne…
Sárgabarackos gombóc (vegán)
A barackos gombóc fotója elég nagy sikert aratott a Facebookon és az Instagramon is, meg jó páran kértétek is a receptet, szóval gyorsan be is gépelem. A sárgabarackos gombóc szerelem gyerekkoromban kezdődött… a ma már igencsak retronak számító Lajos Mari-Hemző Károly: 99 gyümölcsös édesség 33 színes ételfotóval könyvből ez volt a kedvenc fotóm. Nem tudom…
- « Previous Page
- 1
- …
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- …
- 61
- Next Page »













