Elég régen, tavaly szeptemberben volt utoljára mit eszik a vegagyerek bejegyzés. Nos, nem fotóztam túl sok ételt azóta, de igyekszem visszarázódni a fotózási rutinba újra. Ami változott az utolsó bejegyzés óta, hogy Ádi elkezdett óvodába járni, így ő ott tízóraizik és ebédel, vegán ételt (ebéd után pedig elhozzuk), vagyis most már csak Ákival szoktam együtt…
Mit eszik a vegagyerek?
Nem annyira nyári ételek képei jönnek, mert ezek az ételek áprilisban, májusban, június elején készültek, akkor ettük őket ebédre. Soknak tűnhet például a tofu, de általában hetente egyszer eszünk, csak pont olyankor fényképeztem az ebédeket, amikor az volt a menün. Ádi továbbra is nagyon jó evő, jó étvágyú, érdeklődik a táplálkozás iránt, Áki viszont…
Mit eszik a vegagyerek?
Kezdünk elérni arra a pontra, amikor már Ákos is nagyjából ugyanazt eszi, amit mi. Hurrá, mert így nem kell kétfélét főznöm… persze idő és lehetőség híján Ákos kapott bio bolti babapüréket is, mert egyszerűen nem tudtam kétfélét főzni a gyerekek mellett. Néha kimerültek a kapacitásaim és annyi dolog történt egy délelőtt során, amikor egy…
Mit eszik a vegagyerek?
Lassan írhatnám már, hogy mit esznek a vegagyerekek, mert Ákos is elkezdett szilárd ételeket enni. Hát ő totálisan másképp működik, mint Ádi. Nem érdeklik annyira még a kaják (10 hónapos lesz november elején), ő nagy cici rajongó. Majd az ő étkezéséről írok egy másik bejegyzésben. Ádi továbbra is jó evő, bár 3 évesen konkrét elképzelései…
Vegán pirított tempeh, brokkoli és lencse saláta
Pár hete a Rice&More Vegán Kulináriában ebédeltünk Ádival, amikor bejött Tempeh Guru. 🙂 Felismertem, mert már egyszer találkoztam vele, de régen volt, így meg is kérdeztem tőle, hogy ő-e a Tempeh Guru. Mondta, hogy igen. Megkérdeztem, hogy hol lehet kapni az általa készített tempeh-t és mondta, hogy most már elég sok helyre szállít. Mivel régen…
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás
Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire…











