Villámgyors bejegyzés, mert I. már bekészítette a filmet és rám vár! 🙂 Hurrá, mozizunk!!! Igaz, az ünnepek alatt megnéztünk néhány filmet, de megfogadtuk, hogy az új évben igyekszünk a hétvége egyik estéjére is beütemezni egy jó filmet (és nem a gépet püföljük munkával…). Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én imádok eldőlni a kanapén,…
Leveleskel tempeh saláta
Korábban már volt szó itt a blogon a tempehről, de aki nem olvasta, annak gyorsan elmondom, hogy a tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer. Roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Ha hiszitek, ha nem a tempehből még bacon is készíthető! 🙂 Egyszer tuti ki fogom próbálni. Úgy tűnik,…
Fűszeres sütőtökös lencsesaláta
Na, tessék! Újra sütőtökös receptet hozok! Hiába, ha a szezon elindul, én beindulok! 🙂 Már régen megfogadtam magamnak, hogy holnaptól még egészségesebb vegetáriánusok leszünk és színesebben étkezünk. Persze az élet mindig közbeszól… Pedig hányszor elterveztem már, hogy ezentúl több hajdinát, kölest, lencsét vagy babot eszünk a zöldségek mellé. De majd most! Ráadásul a hideg időben…
Ropogós saláta – Vendég bejegyzés A’la carte kulináriától
Emlékszem, Krisztivel először egy Makifood késtechnika órán találkoztam. Az ő blogja, az A’la carte kulinária, akkor már eléggé ismert volt, sokan főztek/sütöttek az ő receptjeiből. Aztán egyre többször találkoztunk, futottunk össze rendezvényeken, majd barátok lettünk. Azóta gyakran járunk együtt gasztronómiával kapcsolatos eseményekre, programokra. A blogja nagyon sokszínű, a húsos ételektől kezdve a vegánig, minden megtalálható…
Spenót saláta buggyantott tojással, kenyérchips-szel – Vendég bejegyzés Flat-Cat-től
Rég volt már ilyen a blogomon, hogy csak úgy sorakoznak rajta a sós (+ saláta!!!) receptek! Ebben a melegben jól is esnek az egyszerű, de mégis tartalmas saláta receptek. Egy ilyen következik most Gabitól, aki a Flat-Cat nevű csodálatos blog szerzője. Noha Gabi nem vegetáriánus, rengeteg olyan jó recept található blogján, amely lenyűgözi a vegákat…
Niçoise saláta
Bevallom őszintén engem elnyom ez a meleg, legalábbis, amikor otthon vagyok és a 32 C fokos lakásban mondjuk szoptatok. Tuti, hogy egyszer bealszom szoptatás közben néhány percre. Szegény Ádikám is jól megizzad miközben dolgozik a kajáért. Igyekszünk délelőtt és késő délután kint programozni valamit, amikor már néhány fokkal kevesebb van és a szellő is fújdogál….
- « Previous Page
- 1
- …
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- …
- 13
- Next Page »