Anyaság. A világ legnehezebb projekt menedzseri állása. Én legalábbis mindenkinek ezt mondom, amikor engem kérdeznek a témáról. Legnehezebb, de egyben a legcsodálatosabb is. Szóval nehezek a mindennapok, pláne, amióta két kicsivel vagyok itthon. Ádi nagyon jó testvér, minimális a testvér féltékenység és állandóan puszilgatja Ákoskát, szeretgeti, néha túlzottan is és vissza kell fogni. 🙂 Alkalmanként rendelek ebédet (imádlak nemsüti! 🙂 ), mert egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy főzzek, tartsam a karomban Ákost, amikor nyűgös (és mostanában karban tartós vagy hordozós korszakát éli), játsszak Ádival és vezessem a háztartást. Persze be szoktam tenni Ákost a hordozóba és főzök így is: a mellkasomon a gyerek, a lábamnál egy másik ugrál és közben aprítom a hagymát és a többi zöldséget úgy, hogy alig látom a deszkát, mert a rajtam lévő gyerek szinte mindent eltakar. 🙂 De nem panaszkodom, ez az anyasors és én örömmel csinálom, sokszor fáradtan is.
Nemrég a legjobb barátnőmmel beszéltünk telefonon (tartottuk egymásban a lelket) – aki szintén két kicsivel van otthon -, hogy nehéz helyzetekben egyszerűen csak a túlélésre játszunk, a szó jó értelmében, persze mindehhez jó sok móka társul, meg birkózás. Tesszük a dolgunkat, aztán a nap végén örömmel nyugtázzuk, hogy mindenki rendben van, nyugodtan alszik és végre van egy kis nyugink.
És hogyan tudjuk élvezni az esti nyuginkat? Hát úgy, hogy megeszünk néhány kockát egy ilyen banános diós puffasztott quinoás müzli szeletből, ami nyakon van öntve egy kis csokoládé szósszal. 🙂 Eredeti recept innen, én egy keveset módosítottam rajta.
Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet (vegán)
Hozzávalók:
Müzli szelethez:
– 2 bögre apró szemű zabpehely
– 1 és 1/2 bögre puffasztott quinoa
– 1 bögre dió, felaprítva
– 1/2 bögre tönköly fehérliszt (teljeskiörlésű liszt is használható)
– 1/2 bögre kókuszzsír, megolvasztva
– 1 db érett banán, meghámozva, néhány darabra törve
– 10 db datolya, kimagozva, meleg vízben áztatva 10 percig, majd leszűrve
– 1 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet Himalaya só
Csokoládé öntethez:
– 4 evőkanál kókuszzsír
– 2-3 evőkanál kakaópor vagy karobpor
– 2-3 evőkanál datolyaszirup
– 1 evőkanál mandulavaj vagy kesudióvaj
– csipet só
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 20*20 cm-es négyzet formát (ha szilikon formánk van, akkor nem kell kibélelni papírral).
Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.
Tegyük robotgépbe (aprítógépbe) a datolyát, az olvasztott kókuszzsírt és a banánt. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Ahhoz, hogy szép sima legyen a teteje, használjunk egy kis darab sütőpapírt, erre tegyünk egy poharat és a forma tetején végighaladva egyengessük el a müzli „süti” tetejét.
Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.
A csokoládé öntethez egy lábasban melegítsük át a datolyaszirupot, a kókuszzsírral, a mandulavajjal és a kakaóval/karobbal. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémet csorgassuk a kihűlt müzli „süti” tetejére.
Vágjuk kockákra vagy hosszúkás szeletekre. Zsírpapírba csomagolva az egyes darabokat kiváló lehet utazáshoz, kirándulásra, vagy óvodába, iskolába uzsonnára.
Ági mondta
Kedves Zita,
szerinted liszt nélkül is müködne a müzliszelet? Köszi: Ági
Ági mondta
Jelentem, müködik :). És isteni!!! Üdv, Ági
Zizi mondta
Szuper! Köszi Ági a visszajelzést! 🙂
Gabriella mondta
Kedves Zita, meddig kell sütni?
Melcsi mondta
A sütési idő mennyi legyen? Nem látom feltüntetve, és most raktam be a sütőbe:)
Zizi mondta
Bocs, pótlom majd a blogon! 25 perc körül 175-180 fokon!
Melcsi mondta
Köszönöm szépen. Nagyon jól sikerült 🙂
Zizi mondta
Örülök! 🙂
ANIKÓ mondta
Folytatásaként érdekelne, hohy tudsz két gyerek mellett ilyen sokat fotózni és blogolni, ráadásul ilyen színvonalon. 🙂 Csak ámulok. 🙂
Zizi mondta
Igyekszem. Néha a hajam égnek áll, az idegeim a plafonon és közben főzök, fotózok és szoptatok! 🙂 Amikor van segítségem, akkor könnyebb a fotózást megoldani, egyébként, ha nincsen, akkor 2 percem van rá! Néha időm sincs elővenni a szép tányérokat, evőeszközöket, fotózási kellékeket, csak azzal fotózok, ami kint van a konyhában és amúgy is használatban van.