A karalábét olyan hányattatott zöldségnek gondolom. Kevés dologra használjuk és ritkán. Tavasszal készítettem ezt a zöldborsós karalábé főzeléket és felülmúlta a várakozásaimat. Azóta már sütöttem töltött karalábét, az is bejött a családnak. Bevallom, én is ritkán használom, többnyire vegyes zöldséglevesbe dobom bele, de ez a krémleves ráébresztett, hogy gyakrabban kellene ezt a zöldséget az asztalra tennem.
Az ötlet onnan jött, hogy a waldorf sulis menünkön láttam, hogy egyik nap kókuszos karalábé krémleves lesz (nálunk van szerencsére vegán ebéd a menzán, így Ádám ezt eszik). Beindította a fantáziámat és elraktároztam az infót, hogy egyik nap ezt főzzek. A szokásos krémleves alapomat vettem elő: vöröshagyma, fokhagyma és többnyire krémesítéshez a tejszín helyett burgonyát szoktam beletenni. Most is ment bele burgonya, csak kevesebb, mivel kókusztejszínnel krémesítettem. Jól passzolt hozzá a petrezselyem és a végén pár csepp citromlé.
A leves egyszerűsége gyönyörködtet. A kókusztejszínt kivéve minden alapanyag kapható a sarki zöldségesnél. A kókusztejszínt pedig megvehetjük ázsiai-keleti fűszereseknél, vagy megrendelhetjük online. Érdemes betárazni belőle néhány dobozzal, hogy tudjunk mihez nyúlni, ha éppen curryt szeretnénk főzni vagy sütőtökkrémes pennét.
Újdonság a Zizi kalandjai blogon, hogy megújult a hírlevél. Eddig, akik feliratkoztak, azok az újonnan megjelent blog bejegyzésekről kaptak értesítőt. Mostantól viszont havonta kétszer vagy háromszor kiküldök egy színes, inspirációul szolgáló levelet, amelyben a legutóbbi blog bejegyzéseket mutatom be, szezonális recepteket osztok meg, érdekességekről, újdonságokról számolok be, szóval érdemes feliratkoznia annak, aki még nem tette meg.
- 4 db karalábé, meghámozva
- 1 nagy fej vöröshagyma, meghámozva
- 3 gerezd fokhagyma, meghámozva
- 1 db burgonya, meghámozva
- 1 db kókusztejszín (200 ml)
- 1 evőkanál kókuszolaj
- zöldség alaplé / víz
- kis csokor petrezselyem
- só, bors
- frissen facsart citromlé
- A karalábét és a burgonyát kockázzuk fel, a vöröshagymát és fokhagymát aprítsuk.
- Egy lábasba tegyük a kókuszolajat, adjuk hozzá a hagymákat és közepes láng felett pár perc alatt dinszteljük meg. Mehet bele a karalábé, a burgonya, a só, egy kevés bors és öntsük fel annyi zöldség alaplével, ami ellepi. Fedő alatt kezdjük el főzni. 5 perc után adjuk hozzá a petrezselyem felét felaprítva és főzzük fedő alatt a levest addig, amíg a zöldségek megpuhulnak.
- Zárjuk el alatt a gázt, hagyjuk 8-10 percig hűlni, majd öntsük hozzá a kókusztejszínt.
- Botmixerrel vagy turmixgépben pürésítsük krémesre.
- Tálaláskor szórhatunk rá petrezselymet és ízesíthetjük egy kevés citromlével, ha szeretnénk.
Vélemény, hozzászólás?