Sütés előtt a pite
Van egy sütőtök pite recept itt a blogomon, de az vegetáriánus és szerettem volna egy vegánt. Az alap egy sima linzeres alap, amit quiche sütéshez is használok. Az USA-ban főleg hálaadás ünnepekor népszerűek a piték (pl. pumpkin pie, pecan pie, stb.), ebből sütnek elég sokfélét és viszik ajándékba a családnak, barátoknak. Úgy döntöttem, hogy egy pár pite receptet én is összerakok. Először jön ez a sütőtökös, de már sorban áll egy izgalmas gesztenyés, amit remélhetőleg tudok még próba sütni, fotózni és a receptjét hozni ide a blogra.
Ez egy nem túl édes pite, szóval mondanám, hogy anyuka barát, de nekem a nagyobbikam is evett belőle. Ha egy picit jobban édesítjük, akkor még népszerűbb lesz azok körében, akik kicsit ódzkodnak attól, hogy sütőtököt süteményként egyék. Egyszerű linzer tészta az alapja, a krém pedig sült sütőtökből, növényi tejből, kókuszvirágcukorból, fűszerekből és tápióka keményítőből áll (ez fogja össze a krémet, ez helyettesíti a tojást). Nekem kicsit több lett a tészta, így a maradékot kinyújtottam és kiszaggattam. Ez a díszítés igen mutatóssá tette a pitét.
Volt még itthon kókusz tejszínhabom, azzal tálaltuk és nagyon feldobta. Vanília fagyival is el tudom képzelni, ha szeretnénk még extrábbá tenni a tálalását.
- Tésztához:
- 275 g búzaliszt
- 100 g zabliszt
- 180 g vegán vaj
- 110 g hideg víz
- 1 ek porcukor
- csipet só
- Sütőtök krémhez:
- 550 g sült sütőtökpüré
- 400 ml növényi tej
- 90 g kókuszvirágcukor
- 4 evőkanál tápióka keményítő
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- ¼ teáskanál őrölt gyömbér
- ⅛ teáskanál őrölt szerecsendió
- Egy tálba tegyük bele a lisztet, a sót. Adjuk hozzá a hideg felkockázott vajat. Morzsoljuk el, majd öntsük hozzá a vizet adagokban és gyúrjuk össze tésztává. Tegyük a hűtőbe 30-40 percre, amíg a krémet előkészítjük.
- Tegyük egy erős turmixgépbe a krém hozzávalóit és pürésítsük simára.
- Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Béleljük ki a formát (24-26 cm kerek) sütőpapírral.
- Nyújtsuk ki a tésztát, tegyük a formába, egyengessük el a szélét, és süssük elő (vakon) kb. 15 perc alatt.
- A picit kihűlt tésztára öntsük rá a sütőtökkrémet, spatulával simítsuk el a tetejét és ha maradt ki tésztánk, azt kinyújtva és formákkal kiszaggatva díszítsük a pite tetejét.
- Tegyük a sütőbe és süssük kb. 25-30 percig.
- Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, csak utána vágjunk belőle szeleteket.
A krémnél növelhetjük a kókuszvirágcukor mennyiségét 100-110 grammra, hogy kicsit édesebb legyen.
Vakon sütés: a kinyújtott és formába rakott pite tésztáját szurkáljuk meg villával, tegyünk rá sütőpapírt, majd valamilyen nehezéket (kerámia sütőbabot vagy egy bögre száraz babot) és így süssük a megadott ideig. Így nem marad nyers az alja, és folyósabb krém sem áztatja el.

*****
A recept a MAGIMIX® Power Blender hivatalos forgalmazójával {Konyhai robotgép} barter együttműködésben készült. 5% kedvezményért a Konyhai robotgép oldalán, használjátok a ZIZI05 kódot.
(A blogom több céggel vagy újonnan induló kis vállalkozással működik együtt alkalmanként. Mindig odafigyelek arra, hogy olyan partnerekkel dolgozzak együtt, akiknek a termékeit, szolgáltatásait én magam is kipróbáltam, hiszek bennük és hitelesen tudom ajánlani az olvasóim figyelmébe, amiket önmagamtól is megveszek/megvennék, mert szeretem. Fontos számomra, hogy a termék, a cég kampánya passzoljon a saját értékeimhez és szabadkezet kapjak a kivitelezésben. A megjelenő termékekről, szolgáltatásokról csakis a saját véleményemet, tapasztalataimat írom le.)
Vélemény, hozzászólás?