Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. 🙂 Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől…
Mit eszik a vegagyerek?
Folytatódik a sorozat… A képek egy része még áprilisi ebéd, egy része pedig májusi. Mostanában elkezdtem fotózni a házon kívül fogyasztott ebédeket is, szóval lehet, hogy a következő részben majd azokat is megjelentetem. Továbbra is követjük a szezonalitást, most nagy többségben spárgát, zöldborsót, zöldbabot eszünk (persze az április képeken ez még nem látszik). Pár…
Vegán mentás zöldborsós kölesfasírt
Ezeket a fasírtokat a Food Revolution Day örömfőzésére készítettem… mármint a receptet, aztán persze ott együtt is elkészítettük. Be kell valljam, hogy a közös főzésen a többiek sokkal jobban ízesítették, mint én otthon. Valahogy bátrabban használták a fűszereket, mindenből egy kicsit többet raktunk bele és így finomabb és ízesebb lett. Mi szezámmagos citromos pirított zöldspárgával ettük,…
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
Nem tudom ki hogy van vele, de én imádom látni, hogy mások mit esznek. És ti? Nagyon szeretem az olyan bejegyzéseket a különféle gasztroblogokon, ahol éppen egy napi vagy heti ételsort lehet végignézni képekben, hogy a blog szerzője vagy családja mit eszik. Úgy gondolom ez nagyon inspiráló tud lenni és ötleteket adhat, hogy mi…
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon
A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt. Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden mást…
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás
Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire…
- « Previous Page
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- …
- 7
- Next Page »