Amikor a Dolce Vita Konyha webáruháztól megrendeltem a 12 kg szicíliai kezeletlen héjú vérnarancsot, reméltem, hogy finomak, lédúsak és fotogének lesznek! 🙂 Mindez teljesült! A belsejük nem vérvörös, inkább pirosba hajló narancsos, ízre enyhén savanykásak, de csak annyira, hogy nem húzza össze a szánkat. Nem vagyok egy nagy befőzős típus, na nem azért, mert nem akarnám vagy szeretném, hanem azért, mert egy mini konyhánk van kamra nélkül és a sok-sok finomságot nem tudnám hova tenni. Azért néha teszek kivételt – például amikor marokkói sóban eltett citromot készítettem vagy életem első lekvárját eperből… ezekkel a csodaszép narancsokkal sem történt ez másképp.
Életem első narancslekvárját Angliában kóstoltam. Náluk nagyon népszerű az orange marmalade, itthon viszont kevés helyen kapható. Kutattam a neten receptek után, olyat akartam főzni, amibe nem kerül több kiló cukor és egyéb felesleges hozzávaló sem. Szerencse, hogy Éva kirakott nemrég a blogjára egy receptet. Vele való konzultáció után úgy döntöttem, hogy belevágok. Este kezdtem hozzá, éjjel 1-kor töltöttem az üvegekbe a lekvárt, de megérte.
—
A blogbejegyzés írása közben lezajlott a 2013-as Bocuse d’Or verseny és eredményhirdetése is. Az elmúlt két napban igyekeztem online követni az eseményeket. A magyar csapat – Széll Tamás, Garai Ádám, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos – a 10. helyezést szerezte meg a szakácsversenyek olimpiáján, Lyonban! Fantasztikus teljesítmény, pláne úgy, hogy Magyarország életében először jutott ki erre a rangos eseményre, amelyet 1987 óta rendeznek meg!!! Plusz a legjobb plakát díját is Magyarország nyerte az internetes szavazás eredményeként! Egyébként én a 6-10. helyezésben reménykedtem… persze csodás lett volna, ha nyerünk, de már így is benne vagyunk a világ legjobb 24-ében, ráadásul úgy, hogy ezzel a 10. hellyel felkerültünk a világ gasztronómiai térképére! 🙂
A végleges eredmény: 1. Franciaország, 2. Dánia, 3. Japán, 4. Nagy-Britannia, 5. Norvégia, 6. Svédország , 7. Egyesült Államok, 8. Izland, 9. Kanada, 10. MAGYARORSZÁG… Gratulálok a nyerteseknek és a magyar csapatnak a fantasztikus helytállásért!
Még több infó a versenyről és felkészülésről: itt, itt, itt, itt és itt.
És akkor jöjjön a narancslekvár…
Narancslekvár
Hozzávalók:
– 2 kg kezeletlen héjú narancs
– 400 g nádcukor
– 250 ml víz
– 1 rúd vanília, kis darabokra vágva (ahány üvegbe töltjük a lekvárt, annyi darabra vágtam fel)
A narancsokat mossuk meg alaposan, töröljük szárazra és késsel vagy hámozóval vékonyan hámozzuk le a héjukat úgy, hogy a fehér része ne kerüljön bele. Az így kapott narancshéj darabokat tegyük egy tálba, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és hagyjuk állni két óráig.
Közben a narancsokat hámozzuk meg teljesen, tisztítsuk meg a fehér hártyától amennyire tudjuk és vágjunk vékony karikákat belőlük. Tegyük egy nagy lábasba a cukorral együtt és tegyük félre.
A beáztatott narancshéjakról öntsük le a vizet, vágjuk nagyon vékony csíkokra és adjuk hozzá a cukrozott narancshoz. Öntsük fel a vízzel (250 ml) és alacsony lángon kezdjük el főzni. Néha keverjük át. Nekem kb. két és fél óra után kezdett el besűrűsödni. Ha esetleg egy kicsivel kevesebb vizet (200 ml) adunk hozzá, akkor szerintem már hamarabb elkezd sűrűsödni. Amikor eléri a lekvár állagot, kezdjük el óvatosan belekanalazni a tiszta, fertőtlenített üvegekbe. Mindegyik tetejére tegyünk egy darabka vaníliarudat, zárjuk le, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Nekem ebből a mennyiségből két 440 ml-es és két 230 ml-es üveg lett tele, plusz maradt egy kevés kóstolni való.
Tipp: ezzel a mennyiségű cukorral a lekvár édes, de enyhén savanykás lett. Legközelebb szerintem még kevesebb cukrot (kb. 300-350 g) teszek bele, hogy a savanykás íze még jobban megmaradjon. Mi pirított kalács szeletekre kenve ettük először. Mondanom sem kell, mennyei!
Judyt mondta
Óh, hogy ez mennyire jól néz ki! Én is terveztem narancsot vásárolni, de sajnos most nincs energiám feldolgozni/elfogyasztani ekkora mennyiséget 🙁 Pedig jókis narancslekvár… 🙂
Anonymous mondta
szia zita,
meg lehet kérdezni h ezek az üvegek honnan származnak? ritkán találni itthon ilyen formát, pedig ez a formája miatt mennyivel jobb a lekvárokhoz.
köszi előre.
rita
Zita mondta
Rita!
Közel a Jászai térhez a Nyugati felé haladva menetirány van egy Euroshop (piros fehér színű a felirat), ahol minden 390 Ft-ba kerül. Ott vettem múlt héten, de még fogok venni, mert nagyon jók!
Anonymous mondta
nagyon köszi:)
Anonymous mondta
Kedves Zita!
Megcsináltam én is ezt a narancslekvárt, nagyon-nagyon finom lett! De lenne egy kérdésem: azzal, hogy sokáig kell főzni, nem veszíti el a benne lévő vitamint? Valahol régen ezt hallottam. Vagy ez tévhit?
Nagyon tetszik a blogod. Én egy gyakorló háziasszony vagyok és hálás vagyok azért, hogy részletesen írod le a recepteket, ez nekem nagy segítség. A képeid meg egyszerűen gyönyörűek.
Szép napot!
Angi
Zita mondta
Kedves Angi!
Örülök, hogy elkészítetted a lekvárt és ízlik is. Kb. 50 Celsius fok körül van az a határ, ami felett a növények (zöldségek, gyümölcsök) hevítés hatására elveszítik a bennük lévő vitaminok, tápanyagok nagy részét. Ennél a lekvárnál nem ez volt a cél, hanem, hogy egy ízletes, finom, számomra új dolgot készítsek, ráadásul az élvezeti értéke is magas.
Köszönöm a „bókot” a képekkel kapcsolatban és várom a további kommentjeidet!
Zita
Nyárikonyha mondta
megnyugodtam a cukrot illetően. tudtam , hogy nem kell olyan sok! én imádom, azóta már a 2. üveget bontom…ma egy része sütibe kerül!
Zita mondta
Orange Marmalade
Ingredients (makes 2*440 ml and 5*230 ml jars)
– 2000 g organic oranges
– 400 g cane sugar
– 250 ml (1 cup) water
– 1 vanilla bean, cut into small pieces
Method
Wash the oranges thoroughly and let them dry. With a knife or a peeler remove only the colored part of the peel (very thinly, without the white part) and set it aside. This outer portion of the peel is what give marmalade its bitter taste. Place the skin in a bowl and cover with cold water. Set aside for two hours.
Meanwhile using your fingers, peel off the remaining white portion of the rind and discard this part. Slice the oranges into thin slices (the tough white part in the center must be cut out and discarded + remove the seeds if you find any). Place the orange slices into a large pan, add sugar and set aside.
After two hours rinse the skin, chop it finely and add it to the pan. Also add 250 ml water, cover the pan and over low heat let it simmer for 2,5-3 hours, stirring occasionally. The marmalade was getting thicker after 2 hours. Test the readiness of the marmalade by placing a teaspoon of the mixture onto a chilled plate or spoon, allowing it to sit for 30 seconds. Tilt the plate. The mixture should be a soft gel that moves slightly. If mixture is thin and runs easily, it is not ready.
While the fruit is cooking, fill a large pot full with water, place the jars and tops into the water (make sure the water covers everything). Boil for 10 minutes. Turn off the heat and leave everything in the pot until the marmalade is ready.
Remove jars from the water and drain on a clean towel. Start spooning the marmalade into the jars, place a piece of vanilla on top and close them with the lids. Place the warm jars into a basket or a box lined with blankets, kitchen towels, cover them with the blankets and let them cool in a dry place for a day. Once open, store in the refrigerator.
Nóri mondta
Szia Zita!
Azt tudod esetleg, hogy a webáruházban mettől-meddig lehet kapni a kezeletlen héjú narancsot? Illetve, én elhiszem, hogy kezeletlen a héja, de a férjem nagyon szkeptikus az ilyen dolgokkal kapcsolatban, mert ha olyan messziről jött, akkor csak kellett tartósítani/óvni valahogy. Szerinted? 🙂
Köszi előre is!
Nóri
Zizi mondta
Szia Nóri! A webáruházat figyelni kell, inkább télen van ilyen narancs. Olaszország nincsen nagyon messze, szóval hűtőkocsiban simán kibírhatják ezek a gyümölcsök az utat! Fő a bizalom! A szkeptikusság ellen ajánlom a Józsi bácsi Szabadegyetem következő rendezvényét, amikor a bio mezőgazdaságról lesz szó (április 23.). Két olyan szakember lesz a vendég, akiket személyesen ismerek! 🙂 Még több infó itt: jozsibacsi.hu.
istvan400 mondta
Ma vettem az INTERSPARBAN egy kis üveg marmalades narancslekvárt,kiváncsi voltam az ízére.Egy falatot ettem belőle,szörnyű keserű volt,talán a benne lévő szeletelt narancshéj daraboktol.
Zsuzsa mondta
Én is így jártam , a Lidlbe vettem , keserű . Nem tudom mihez fogom felhasználni ?