Csak egy gyors bejegyzés, mert van sok tennivalóm, de nem akarlak benneteket édességek nélkül hagyni, szóval, ha minden jól megy ezen a banánkenyéren kívül még jön két édes recept január végéig, aztán irány a cukormentes februári kihívás.
Van már néhány banánkenyér recept a blogon és mindegyiket imádom. Ez a földimogyoróvajas verzió azért született meg – mint a banánkenyerek többsége -, mert a hűtőben állt négy szinte feketeségig érett banán és nem volt szívem kidobni, így gyorsan cselekedtem. Mostanában ritkábban sütök, mert kevés rá az idő, de néha bevetem magam a konyhába és jól esik. Persze ez a kenyér is késő este készült és másnap délelőttig nem is ettünk belőle, amíg a fotózás meg nem történt.
A banánkenyér földimogyoróvaj páros már régóta izgatta a fantáziámat és jó, hogy kipróbáltam, mert zseniálisak együtt. Természetesen saját készítésű vajat használtam hozzá, de a boltban kapható is megfelel. Tojás helyett lenmaglisztet tettem bele és sülés során nagyon szépen meg is emelkedett, de mire kihűlt, beesett a teteje, de ez az ízén semmit nem változtatott. Mint a banánkenyerek többsége a banántól puha, omlós és ez napokig így is marad. Én extraként még a szeleteket megkentem földimogyoróvajjal, amikor ettem. Teával, kávéval kiváló reggeli vagy délutáni nasi!
- 4 db érett banán, villával pépesre törve
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- ½ bögre tönköly fehérliszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- ½ teáskanál fahéj
- csipet só
- 3 evőkanál lenmagliszt (őrölt lenmag)
- 9 evőkanál víz
- ⅓ bögre rizstej (más tej is használható)
- ⅓ bögre földimogyoróvaj
- ⅓ bögre nádcukor
- 3 evőkanál kókuszolaj
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- földimogyoró, felaprítva
- Egy tálkában keverjük össze a lenmaglisztet a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást).
- Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A formát béleljük ki sütőpapírral.
- Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: banánok, rizstej, földimogyoróvaj, kókuszolaj, vanília és nádcukor. Adjuk hozzá a vizes lenmagot. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el a tésztát.
- Ezt öntsük bele az előkészített formába, szórjuk meg az aprított földimogyoróval, majd a 180 fokra előmelegített sütőben süssük, amíg aranybarna lesz (kb. 45-60 perc). Mielőtt kivesszük végezzünk tűpróbát, hogy a kenyér jól átsült-e.
Pont tegnap kezdtem el mogyoróvajjal dolgozni, erre ma facebook-on láttam ezt a receptet! Még ma délután kipróbálom, szerintem, nagyonszépen köszönöm!! (:
Hogy ízlett, Zsuzsi?
Hurrá! Akkor lesz idén is cukormentes kihívás? 🙂 Dejó! és persze a recept is nagyon jól hangzik!
Eszter, várlak is a kihívásra! Gyereeeeeee!
Az a helyzet, hogy nagyon szerettem volna idén is részt venni, de gondoltam a terhességem utolsó harmadában nem kéne ilyesmivel „kínozni” magamat. Aztán esett le, hogy Te tavaly ugyanígy pocakosan csináltad végig. Szóval nincs mentségem 🙂 Mindenképpen jövök! És nagyon várom!
Eszter, igen, pocakosan csináltam végig (6 hónapos várandós voltam), de egy-két dolgot engedélyeztem magamnak. Aszalt gyümölcsöket például. Lesz majd egy általam felállított szabály, amit mindenki a saját igényeihez igazít, amit úgy érez, hogy végig tud vinni! Szóval gyere!
Szia! A lenmagliszt utifűmaghéjjal helyettesíthető?
Nem próbáltam még, de talán igen!
Szia Zizi!
Én tegnap este sütöttem meg.Gáz sütőben,alacsony hőfokon,60 percig.Ezt a sütőt még csak most próbálgatom 😊 Szóval nem vagyok biztos benne hogy elég ideig sütöttem-e.Nekem elég puha,nedves tésztája lett,kívülről szep színe van.A tűpróban nem lett ragacsos a tű.Milyennek kell lennie?
Amilyennek leírtad, olyannak! 🙂