Nagy Pipacs Pékség rajongók vagyunk, de amióta ez a karantén izé van, azóta hetente egyszer megyünk a Pipacsba, hetente egyszer vagy kétszer pedig itthon sütünk kovászos kenyeret.
Azt tudni kell, hogy I. dolgozott a Pipacsban még a kezdetek kezdetén, mert meg szeretett volna tanulni egy olyan szakmát, aminek kézzel fogható eredménye van a nap végére és meg tudja mutatni a gyerekeinek. Így a gyerekek már korán elkezdték apától tanulni a kovász előkészítését, a bedagasztást, a kenyérsütést. De valamiért itthon soha nem sütöttünk kenyeret.
Buborékos, illatos, savanyú kovász (az üveg széle nem penészes, hanem, amikor a pulton hagyjuk aktivizálódni, egy kék konyharuhával szoktuk lefedni és az üveg szélére került kovászba beleragadt a konyharuha) és a kovász kimérése
Az új élethelyzet „rákényszerített” arra, hogy kipróbáljuk a saját konyhánkban is a kovászos kenyér sütést. Én kevésbé folytam bele, I. ennek a tudója, ő számol, mér és cselekszik, többnyire a gyerekekkel. Ez egy 24 órás projekt, mert napközben megcsináljuk, az összeállított tésztát éjszakára a hűtőbe tesszük és másnap reggel sütjük a kenyeret. Lehet azonban egy picikét változtatni rajta úgy, hogy korán kezdjük és melegebb vízzel készítjük a kovászt, így estére lesz belőle kenyér. Arra gondoltam, hogy egy ilyen napon fotókkal dokumentálom a folyamatot, hogy meglegyen nekünk emlékbe. Olyan jók lettek a képek, hogy gondoltam, megosztom veletek is.
Kovász előkészítése a kenyérhez
A buborékokból látszik, hogy a kovász megfelelően aktív
Kovász hozzáadása a többi összetevőhöz (liszt, víz, só) és kezdődhet a dagasztás kézzel!
Két 1 kg-os kenyeret sütöttünk, szóval a kenyér tésztája nagy mennyiség volt és bizony a kézzel dagasztása nagyon nagy munka (Kitchen Aid szponzor kerestetik! 🙂 ). A gyerekek alig bírták, én egy kis ideig, aztán jött apa, hogy jól átdagassza a tésztát.
A megkelt tészta és ennek kiöntése a gyúrófelületre
A gyerekek számára nagyon fontos a tapintás, alig bírták abbahagyni, hogy ne tapogassák a tésztát, és a nagy tészta kettévágása
A hajtogatásról nem sikerült rendesen fotókat készítenem, de itt épp ahhoz készülődtünk
A szakajtóba tett kenyér gyönyörűen megkelt! 🙂
A végeredmény 🙂
Gyönyörű kenyér, gyönyörű bélzet 🙂
Azt azért meg kell jegyeznem, hogy még mindig tanuljuk a kenyérsütést itthon. Nem mindig sikerül jól a kenyér, néha nem szép a bélzete, néha kicsit folyékonyabb a tésztája, szóval mindig van mit tanulni és van hova fejlődni ezen a téren, de ajánlom mindenkinek, hogy vágjon bele, mert megéri. Segítséget találtok Szabi A Pék Facebook oldalán például, ahol mini videókban bemutatja a kovász készítést lépésről lépésre, a kenyér sütést is, a kovászos kalács készítést is, tehát van információ bőven, ami segítségetekre szolgál. Muszáj megemlítenem még Limarát, aki a házi kovászos kenyérsütés ősanyja, nála is rengeteg receptet találtok. Hajrá!
Vélemény, hozzászólás?