Van egy titkos kedvenc helyünk, egy erdő közepén, amit teljesen véletlenül fedeztünk fel pár éve, amikor barátokkal kirándultunk arrafelé. Az erdő közepén egy tisztás, ahol valamilyen csodánál fogva, mindig csak mi vagyunk. Felnőttek, gyerekek, a csend, ami gyerekzajtól visszhangzik néha. 🙂 Soha nem viszünk játékot, maximum egy labdát vagy papírsárkányt, de a gyerekek mégis elvannak órákig és hagynak bennünket felnőtteket beszélgetni. Van felfedeznivaló a tisztáson és a környező erdőben bőven, szóval leköti őket a természet felfedezése.
Néha elképzelem, hogy az erdei manók, állatok a fák mögül titokban figyelnek bennünket és látják milyen jól érezzük magunkat az ő otthonukban. A Jóisten mindig vigyáz ránk és megajándékoz bennünket csodálatos napos idővel ősszel és tavasszal is ezen a béke szigeten, a világnak egy apró nyugalmas pontján. Néha azt érzem, hogy egy ilyen hely tudna lenni az igazi otthonom, távol a civilizációtól, a természet lágy ölén, a természettel együttélve.
Egy ilyen közös baráti piknikezésre vittem magammal ezt a céklás hummuszt. Terülj-terülj asztalkám büfé kínálata emeli az esemény fényét, mindenki hoz többféle finomságot, amit megosztunk egymással. Ebből aztán egy végeláthatatlan étkezés lesz, mert mindig van valami az asztalon, aminek nehéz ellenállni.
Ez egy alap hummusz recept, amihez adtam egy közepes méretű megsült céklát (lehet nyersen vagy megfőzve is hozzáadni). Nem túl nagyot, hogy ne legyen erősen céklás íze. Tényleg ennyire gyönyörűen ciklámen színű lesz a végeredmény, ami mindenkit le fog nyűgözni. Most sütőtök szezonban csinálhattok sütőtökös hummuszt is úgy, hogy egy kisebb megsült sütőtökhúst adtok az alap recepthez és aprítógéppel simára pürésítitek. Lehet kenyérre kenni, zöldség hasábokat (répát, karalábét, uborkát), sós kekszeket mártogatni bele, sült zöldségek mellé tálalni.
- 2 db konzerv csicseriborsó (240 g nettó súly/konzerv), leszűrve, átmosva
- 1 db közepes méretű cékla
- 3 evőkanál tahini
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 db kis citrom kifacsart leve
- só
- víz
- A céklát szúrkáljuk meg villával, csomagoljuk alufóliába és 200C fokon süssük puhára. Ha kicsit kihűlt, hámozzuk meg.
- Tegyük a csicseriborsót, tahinit, fokhagymát, megsült céklát félbe vágva, citromlevet, sót a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni.
- Evőkanalanként adagoljunk hozzá vizet, hogy teljesen sima krémet kapjunk.
- Dobozba téve, hűtőben eláll egy hétig.
*****
A recept a MAGIMIX® 5200XL konyhai robotgép hivatalos forgalmazójával {Konyhai robotgép} barter együttműködésben készült. 5% kedvezményért a Konyhai robotgép oldalán, használjátok a ZIZI05 kódot.
(A blogom több céggel vagy újonnan induló kis vállalkozással működik együtt alkalmanként. Mindig odafigyelek arra, hogy olyan partnerekkel dolgozzak együtt, akiknek a termékeit, szolgáltatásait én magam is kipróbáltam, hiszek bennük és hitelesen tudom ajánlani az olvasóim figyelmébe, amiket önmagamtól is megveszek/megvennék, mert szeretem. Fontos számomra, hogy a termék, a cég kampánya passzoljon a saját értékeimhez és szabadkezet kapjak a kivitelezésben. A megjelenő termékekről, szolgáltatásokról csakis a saját véleményemet, tapasztalataimat írom le.)
Vélemény, hozzászólás?