A minap megkérdeztem Instagramon storyban, hogy melyik receptet hozzam először: cukkinis quiche (ejtsd: kis) vagy céklás hummusz. A quiche-re dobtatok több szavazatot, így ezt a receptet pötyögtem be először nektek.
A quiche egy francia sós pite, a tésztája omlós, nagyon egyszerű, a töltelék („krém”) pedig egy tojásos tejszínes keverék, amelyhez bármit lehet adni a sonkától kezdve az ezerféle zöldségig. Ezt vegánosítottam már korábban is (paradicsomos-karamellizált hagymás-kapros változat, spárgás változat), de most szerettem volna egy új változatot sütni. Mivel kaptam ajándékba sok zöldséget, jó pár darab cukkinit is, ezért adta magát az ötlet, hogy cukkinit használjak töltelékként a pitéhez. Meg mentünk egy baráti kirándulós piknikre, ahova szerettem volna valami finomságot vinni és ez jó ötletnek tűnt.
A tojást és tejszínt csicseriborsóliszt helyettesíti, amit növényi tejjel és sóval (esetleg fekete sóval) keverek ki. Ebbe került bele a lereszelt cukkini. A sütés után hagyni kell állni, hogy teljesen kihűljön, akkor lesz szépen szeletelhető. Akár előző nap is elkészíthetjük és másnap vihetjük magunkkal vendégségbe, kirándulásra. Zöldségekkel, salátával teljesértékű növényi étel. Jó étvágyat hozzá!
- Tésztához:
- 375 g simaliszt
- 185 g hideg vegán vaj
- 110 g hideg víz
- 7 g só
- nagyobb csipet szódabikarbóna
- Töltelékhez:
- 400 g cukkini (1 közepes darab), kimagozva
- 200 g csicseriborsó liszt
- 30 g sörélesztő pehely
- 500 ml rizstej
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 tesáskanál kurkuma
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál feketesó (opcionális)
- Egy tálba tegyük bele a lisztet, a sót. Adjuk hozzá a hideg felkockázott vajat. Morzsoljuk el, majd öntsük hozzá a vizet adagokban és gyúrjuk össze tésztává. Tegyük a hűtőbe 30-40 percre, amíg a tölteléket előkészítjük.
- A cukkinit magozzuk ki és kis lyukú reszelőn reszeljük le. Nem kell meghámozni. Tegyük félre.
- Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Béleljük ki a formát (24-26 cm kerek) sütőpapírral.
- Egy tálban keverjük össze a csicseriborsó lisztet a sörélesztővel, a sütőporral, a kurkumával és a kétféle sóval. Adagokban öntsük hozzá a rizstejet és keverjük simára. Adjuk hozzá a reszelt cukkinit és jól keverjük el.
- Nyújtsuk ki a tésztát, tegyük a formába, egyengessük el a szélét, és süssük elő (vakon) kb. 15 perc alatt.
- A picit kihűlt tésztára öntsük rá a csicseris cukkinis keveréket és toljuk sütőbe.
- Süssük kb. 25-30 percig.
- Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, csak utána vágjunk belőle szeleteket.
Bármilyen puhább zöldséggel készíthetjük: brokkoli, spárga borsó, gomba, újhagyma, paradicsom.
Ízesíthetjük zöldfűszerekkel.
A lisztet, növényi tejet lehet variálni: pl. teljeskiörlésű liszttel készíteni, vagy zabtejjel. A feketesót el is hagyhatjuk, ekkor adjunk hozzá több sót.
Vegán sajtot is reszelhetünk a quiche tetejére és a sülés felénél szórjuk rá, hogy megolvadjon és kicsit megbarnuljon.
*****
A recepthez a rizstejet a {The Bridge Bio Hungary} barter együttműködésben biztosította. A véleményem csakis a sajátom. Online is rendelhettek most már tőlük növényi tejeket.
(A blogom több céggel vagy újonnan induló kis vállalkozással működik együtt alkalmanként. Mindig odafigyelek arra, hogy olyan partnerekkel dolgozzak együtt, akiknek a termékeit, szolgáltatásait én magam is kipróbáltam, hiszek bennük és hitelesen tudom ajánlani az olvasóim figyelmébe, amiket önmagamtól is megveszek/megvennék, mert szeretem. Fontos számomra, hogy a termék, a cég kampánya passzoljon a saját értékeimhez és szabadkezet kapjak a kivitelezésben. A megjelenő termékekről, szolgáltatásokról csakis a saját véleményemet, tapasztalataimat írom le.)
Vélemény, hozzászólás?