Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. 🙂 Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől…
Mit eszik a vegagyerek?
Mostanában vasárnaponként családi városi kirándulós napokat tartunk, ha időnk engedi. Ilyenkor igyekszünk Ádi igényének és érdeklődésének megfelelő programokat találni, hogy a nap róla szóljon. Így jutottunk el nemrég Halász Jutka koncertre (szabadtéri), aztán játszótereztünk, gesztenyét gyűjtöttünk és ebédelni mentünk a Momotaro Ramenbe, az egyik kedvenc helyünkre. Ádi is imádja, iszonyat sokat evett: egy tálka (köret)…
A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)
Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki „katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. 🙂 Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek,…
Mit eszik a vegagyerek?
A vegagyerek továbbra is hatalmas étvágyú. Két éves múlt áprilisban és 15 kg-ot nyom. 🙂 Nem is merem felsorolni, hogy az elmúlt szombaton mennyi mindent evett a biopiacon. Zöldséget, gyümölcsöt, pékárut minden mennyiségben. Nagyon szereti nyersen a zöldségeket… a minap lecsót főztem és főzés közben megevett fél padlizsánt szeletekre vágva. Csak úgy, mert neki…
Mit eszik a vegagyerek?
Folytatódik a sorozat… A képek egy része még áprilisi ebéd, egy része pedig májusi. Mostanában elkezdtem fotózni a házon kívül fogyasztott ebédeket is, szóval lehet, hogy a következő részben majd azokat is megjelentetem. Továbbra is követjük a szezonalitást, most nagy többségben spárgát, zöldborsót, zöldbabot eszünk (persze az április képeken ez még nem látszik). Pár…
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
Nem tudom ki hogy van vele, de én imádom látni, hogy mások mit esznek. És ti? Nagyon szeretem az olyan bejegyzéseket a különféle gasztroblogokon, ahol éppen egy napi vagy heti ételsort lehet végignézni képekben, hogy a blog szerzője vagy családja mit eszik. Úgy gondolom ez nagyon inspiráló tud lenni és ötleteket adhat, hogy mi…
- « Previous Page
- 1
- …
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- Next Page »