Nagyon itt a tavasz szele (és még csak holnap lesz március), kinyíltak a hóvirágok, kibújt a nárcisz, a jácint, a tulipán a kertben, kirügyeztek a fák. Remélem nem lesz ezután fagy, hogy minden kárba vesszen. Már többen érdeklődtetek, hogy lesznek-e főzőkurzusok, ha igen, mikor. Jelentem, végre odaértem, hogy így a tavaszhoz közeledve meghirdessek néhány időpontot. Aki…
Kimchi, fermentálás és 2023-as főzőkurzusok Zizi konyhájában
Évek óta terveztem, hogy készítek kimchit. Húztam, halasztottam, majd nemrég nekiálltam, megcsináltam, két hétig türelmesen vártam, hogy fermentálódjon, megérjen. Nem is ezzel kellene kezdenem, hanem azzal, hogy elmondom mi is az a kimchi, mert biztosan sokan nem tudjátok. Ha röviden kellene elmondanom, hogy mi is a kimchi (ejtsd: kimcsi), akkor a lényeg: a dél-koreaiak nemzeti…
Nyári kovászos káposzta (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
Ennél az Instagram posztomnál írtam, hogy nyáron megtanulok két fermentált italt készíteni, meg úgy végre elkezdem magam beleásni a fermentálás rejtelmeibe. Volt már rossz végeredményem, szóval tanulni kell nagyon-nagyon sokat, annak ellenére, hogy maga a készítés nem egy bonyolult folyamat, de a háttérben zajló kémiai folyamatokat érteni kell. A fermentált italokat – kombucha és gyömbérsör…
Mit eszik a vegagyerek?
Remélem ez lesz az utolsó téli(es) ételeket felvonultató „Mit eszik a vegagyerek?” bejegyzés és most már jönnek a tavaszi ételek, amelyekben lesz medvehagyma, spárga… hú, de várom már! Gondolom ti is! Ákos kezd egyre jobban enni… noha a zöldeket továbbra is kerüli (kivéve az uborkát), de sok más zöldséget meglepő módon eszik. Például a…
Mit eszik a vegagyerek? (napi teljes menü + tápanyag bevitel kalkuláció)
Sokszor kapom meg a kérdést aggódó szülőktől, a vegán étrend iránt érdeklődőktől, hogy honnan tudom, hogy a gyermekeim elegendő tápanyagot visznek-e be és vajon mindenből megkapják-e a megfelelő mennyiséget, jut-e elég fehérje, kálcium, magnézium, vas, szelén, cink, A-vitamin, C-vitamin, stb. a szervezetükbe. Ezekre a kérdésekre mindig az a válaszom, hogy ezek miatt egyáltalán nem aggódom….
Retro töltött káposzta (vegán)
Ha már volt retro töltött paprika, akkor jöjjön a retro töltött káposzta. 🙂 Amióta vegetáriánus/vegán/növényevő lettem, nem is jutott eszembe a töltött káposzta. Pedig imádom a savanyú káposztát, de beértem ezzel a vöröslencsés korhelylevessel vagy ezzel a savanyú káposztás köles fasírttal. Aztán tavaly karácsony előtt elkezdtem anyukám „fülét rágni”, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy vegán változatot….