Novemberben volt utoljára vegagyerek bejegyzés, akkor egy teljes heti menünket láthattátok. Most csak ebédeket fotózok, erre van időm, ha egyáltalán van, a háztartás vezetése és két gyerek ellátása mellett. Az étrendünk is kicsit megváltozott a szoptatás miatt, elég kevés azon zöldségek száma, amit ennem lehet (a szezonalitást pedig képtelenség követni, ezért eszünk padlizsánt és cukkinit is télen, különben csak répát és burgonyát ehetnék). Ezek között a fotók között vannak régebbiek is, még decemberiek (szülés előttiek), így nem teljesen a szoptatási étrendemet tükrözi. Erről majd egy következő bejegyzésben, mert sokan kértétek, hogy írjak róla.
De mi a helyzet a vegagyerekkel? Továbbra is jó az étvágya, megeszik mindent, amit adunk neki. Előfordul, hogy valamihez nincsen kedve, szóval minimális válogatás már van, de ez igazán elenyésző. Reggelire gyümölcs, kása, palacsinta vagy smoothie van, ebédre zöldséges tésztát főzök vagy krémlevest vagy ha több az időm, akkor valamilyen gabona köret készül többféle zöldséggel, esetleg tofuval, nekem inkább szejtánnal (a szoptatás miatt). Vacsorára valamilyen „pástétomos” kenyér van, sok-sok nyers zöldséggel (uborka, avokádó – igen tudom, ez gyümölcs -, csírák, répa, különféle saláták). Délelőtt és délután is van nasizás, ami többnyire gyümölcs, általam sütött keksz, és nagyon sok mag (kesudió a kedvenc + dió, törökmogyoró), illetve mazsola (ami új kedvenc lett). Ha lesz egy kicsit több időm, akkor tervezem, hogy készítek megint egy heti menü összeállítást sok-sok fotóval.
Az Instagramra továbbra is várom a #miteszikavegagyerek hashtag alá a képeiteket. Nagyon-nagyon inspiráló tud lenni, és sok-sok ötletet tudunk begyűjteni, hogy mit főzzünk a vegán gyerekünknek. Aki tud angolul, annak ajánlom Instagramon a #whatvegankidseat hashtaget is, szuper jó kaják gyűjtőhelye!
És akkor jöjjenek a fotók… minden étel természetesen vegán!
Krémes paradicsomos bab ragu, pirított citromos leveleskel, főtt rizs, karamellizált hagymás burgonyapüré (maradék)
Maradék krémes paradicsomos bab ragu, mac n cheese tészta (ehhez hasonló) leveleskellel, párolt brokkoli és karfiol szójaszósszal és citromlével meglocsolva
Sütőtökrémes, padlizsános lasagne uborkával
Gyakran készülő ebéd, de nagy kedvenc: bulgur, pirított fokhagymás tofu, pirított fokhagymás spenót és citromos tahini szósz
Tepsiben sült fűszeres sütőkockák, marinált sült tempeh, zöldséges bulgur, párolt brokkoli
Rakott sült paradicsomos padlizsán (melanzane), pirított citromos leveleskel, rizs és maradék hagymás-répás burgonyapüré
Bazsalikom pestos fusilli, pirított cukkinivel és paradicsom
Édesburgonya fasírt, zöldséges kuszkusz, pirított citromos leveleskel
Sült „kolbász”, sütőtökös burgonyapüré, párolt brokkoli szójaszósszal és citromlével meglocsolva, uborkasaláta
Eve mondta
wow